A vita nem teher, hanem lehetőség – vita workshop a Zöld Nyári egyetemen

Az idén debütáló Budapesti Regionális Vitanap máris rendhagyó módon valósult meg. Mivel a budapesti vitaklub hálózatunk nagy részét középiskolás vitaklubok alkotják, így sajnos a május-júniusi érettségi vizsgaidőszakban nem volt lehetőségünk egy mindenkinek alkalmas időpontot találni.

Ekkor jött képbe a DIA kapcsolatrendszere és a Bolygó Közösségi Téren keresztül találtunk egymásra a Zöld Nyári Egyetemmel. Ez a szerveződés idén a szigetszentmártoni Mártoni Tábor helyszínén nyitotta meg a kapuit  azok számára, akik a zöldebb jövőért szeretnének cselekedni, egymással kapcsolatot építeni és informálódni. Így ennek a közösségnek hoztuk el, június utolsó vasárnapján, a közösségi vita megismerésének lehetőségét.

A vitaeseményre eredetileg többen regisztráltak, de a rekkenő hőség lefelezte a résztvevői létszámot, így a tervezettnél kisebb csoporttal tartottuk meg az alkalmat. A DIA és az alkalom bemutatása után, “Páros randi” gyakorlattal indítottunk. A szokásos 2 személyes beszélgető körökön kívül, volt egy kör, amelyben az egyik félnek érdeklődő kérdéseket kellett feltennie a másikhoz, majd fordítva. Illetve az utolsó körben a beszélő fél titkos feladata volt, hogy mindenképpen osszon meg 5 információt a kedvenc állatáról. A hallgatók titkos feladata pedig, hogy ne hagyják végigmondani, szakítsák félbe a beszélő partnerüket. A reflexiós körben arról esett szó, hogy ki az, aki jobban, ki az, aki nehezebben hallgat, anélkül, hogy közbeszólna, akár egy igenléssel is, a másik mondandójába.

Az ismerkedést követően egy rövid frontális részt tartottunk, a közösségi vita értékeiről és az érvelés alapjairól. Az érvelés alapjait megbeszélve, az “Érvlabda” (Egy hajóban evezünk 49.o) játékával gyakoroltak a résztvevők az adhoc tételmondatunk mellett vagy ellen, ami így szólt: “A nyári melegben jobb ülni, mint állni.”

A fenti rövid gyakorlat után a “Kétsarkos vitával” (Egy hajóban evezünk kiadvány 67.o.) folytattuk a vitában való elmélyedést. Ennél a feladatnál a résztvevőknek kizárólagos oldalt kellett választaniuk az egyetértek vagy a nem értek egyet oldalon. Első körben az “Egy közösség csak egy erős vezetővel működhet jól” állítást vitatták meg. Második körben pedig a “Be kellene tiltani az állatkerteket” mondat volt porondon, azzal a csellel, hogy miután mindenki állást foglalt; az egyet értek és a nem értek egyet oldalakat megcseréltük, így hirtelen 180 fokos fordulatot kellett venni, és mindenkinek a saját meggyőződésével ellentétesen kellett véleményt nyilvánítani.

Ennél a pontnál tartottunk egy nagyobb szünetet, és itt lépett akcióba a B tervünk is. Eredetileg 10 fő feletti résztvevőre számítva, a képviseleti kooperatív vita (Egy hajóban evezünk kiadvány 71.o.) gyakorlatát hoztuk volna, az Egyetem zöld témájához kapcsolódva. De most a 6 fős csoport pont ideális volt, hogy a VoxPop vitajátékunkban tudjunk elmélyedni.

A szünet után – ami éppen fél 12-re esett, és mi a szabadban egy árnyékos helyen, de az év egyik legmelegebb napján voltunk – nem maradhattunk ülve, egy energizer gyakorlattal muszáj volt a gondolatainkat nagyobb sebességre kapcsolni. Az “Állítás és barátai” (Egy hajóban evezünk Gyakorlatgyűjtemény 28.o.) című játékkal kezdtünk, ahol a térben járkálva különböző mozdulatokat kapcsoltunk az érv felépítéséhez. Amikor  gyakorlatvezető azt mondta: állítás! – bodybuilderként az izmaikat feszítették, ha azt: bizonyíték – a földön trappoltak, a szilárdságot bizonyítva, ha azt: magyarázat – egymással kerestek kapcsolatot és kezet fogtak. Ez a könnyed kis játék a felnőtt résztvevőink esetében is jól működött.

Majd kezdődött a VoxPop vitajáték, melynek fontos eleme, néhány érvelési hiba felismerése. Ehhez a csoport 8 érvelési hiba megnevezését, definícióját és a hozzá tartozó példát párosította össze. Ezután a workshop utolsó egy órájában a csapat választott tételmondatával utaztunk a VoxPop hajóján, ami így szólt: “A szólásszabadsághoz tartozó jogba, a szélsőséges eszmék kifejezésének joga is beletartozik.” A játékban minden résztvevő kapott új szempontot egyrészt a témához, másrészt a vitázáshoz, egymás véleményének meghallgatásához. Volt, aki elmésen meg is jegyezte, hogy az extrém meleg abszolút megadta annak a stresszhelyzetnek az érzetét, amikor valakivel élesben vitázunk.