A DIA “Egy hajóban evezünk” közösségi vitaklub programja 2021 őszén indult, melyhez kapcsolódva 2023-ban megjelent az Egy hajóban evezünk – Közösségi vitaklubokkal a párbeszédért című módszertani kiadvány (Lencse-Csík szerk., 2023). A korábbi kézikönyvünk elsődleges célja, hogy szakmai és operatív támogatást nyújtson újonnan megalakuló közösségi vitaklubok számára. Éppen ezért ott foglaltuk össze a közösségi vita lényegét, tippeket és trükköket a vitaklub létrehozásához, módszertani alapokat és vitagyakorlatokat a működtetéshez, valamint az adaptív-elfogadó vitaklubok koncepcióját. Emellett megtalálható benne néhány esettanulmány is, melyeket a hálózathoz csatlakozó vitaklub vezetők írtak.
Ennek folytatásaként jelen gyakorlatgyűjtemény a vitaklub alkalmak tematikáinak összeállításához, konkrét tervezéshez és adaptáláshoz kíván inputokat adni akár újonnan alakuló, kezdő csapatoknak, akár már régóta működő és új ötleteket, elmélyülést kereső vitakluboknak. Az “Egy hajóban evezünk” közösségi vitaklub programban mindehhez a Mérési napló, a Vitaklubok útja koncepció és a Mentori interjúk adják a szakmai keretet, ezek a mérési-értékelési eszközök biztosítják a tervezéshez és megvalósításhoz kapcsolódó rendszeres reflexiót, a gyakorlatleírások előtt ezért ezeket is bemutatjuk.
Támogasd a munkánkat, és tegyünk együtt a fiatalok demokratikus készségfejlesztéséért!
Legyél rendszeres támogatónk, vagy támogass minket egyszeri hozzájárulásoddal!
Amennyiben első kézből szeretnél értesülni a DIA programjairól és képzéseiről, megismernéd módszertani anyagainkat, akkor itt tudsz feliratkozni a hírlevelünkre.
DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY
| Iroda: 1053 Budapest, Károlyi utca 11. II. emelet 1. | Székhely: 1068 Budapest, Király utca 80. fsz./11. | hellodia@i-dia.org |