TérTánc

Egy projekt, amelyben a klasszikus zene, a közösségépítés és a tánc találkozik egymással.

A Budapesti Fesztiválzenekar 2015-ben indította útjára TérTáncKoncert elnevezésű kezdeményezését, amely nemcsak a zenéről és a közös táncról, hanem az egymás iránt érzett felelősségről, toleranciáról és tiszteletről is szól. A program legfontosabb szereplői azok a többségében hátrányos helyzetű térségekből érkező gyerekek, akik a Fesztiválzenekar élő zenei kíséretére évről évre együtt táncolnak Budapest szívében, hogy egy napra ők is valódi hősökké válhassanak. A fiatalok hónapokon át közösen dolgoznak egy célért, amelynek az eredményét már egy valódi kreatív közösségként élvezhetik a fővárosban.

A TérTáncKoncert azonban jóval több mint egy egyszerű szabadtéri koncert. A próbákon túl a résztvevő gyerekek a DIA szakmai közreműködésével regionális találkozókon, készségfejlesztő táborokban és különböző inspiráló tanulási élményeket adó programokon vehetnek részt. Így teremtjük meg számukra a lehetőséget az ismerkedésre, és így erősítjük az együttműködést és az egymás iránti bizalmukat is.

A TérTáncban minden benne van, amit egy fiatalok fejlesztésével foglalkozó civil szervezet és egy szimfonikus zenekar közösen nyújthat. A cél nem más, mint kis helyi közösségek fejlesztése közös élmények, alkotás, párbeszéd útján.

Íme egy rövid videó, ami bepillantást enged a TérTánc nyári táborába, és talán magyarázat arra is, miért szerettünk bele első látásra ebbe a projektbe.

2019-03-27T14:17:12+00:00