A Közterem program egy osztálytermi szinten, az adott osztállyal (harmadik évfolyamtól az érettségiig tartó korosztállyal) megvalósuló tréningsorzat, ahol a diákok olyan csoportos együttműködést igénylő helyzetekben vesznek részt, melyek segítségével kulcsfontosságú szociális készségeik fejlődnek, miközben a csoportkohézió is erősödik az osztály tagjai között. Így válik az osztályból valódi csapat.
Egy félévben minimum 6×45 percben tartunk Közterem foglalkozásokat heti, kétheti, vagy tömbösített módon. Módszereink között a tréning, a szituáció, a társasjáték és a vita is megtalálható. A programba 3-12. évfolyamos osztályok jelentkezését várjuk, nem csak osztálytermi foglalkozásokra, hanem akár az osztálykirándulások programelemeként is.
Tájékoztató és szakmai workshopokat tartunk pedagógusoknak, hogy első kézből ismerjék meg a Közterem foglalkozások céljait és tartalmát, miközben saját élményben is megtapasztalhatják az osztályokban is alkalmazott módszereket. A workshopokon lehetőség van az osztályokban jelentkező problémák, esetek szakmai megvitatására, gyakorlati kérdések, kihívások megbeszélésre.
vagy annál nagyobb osztálylétszám esetén/alkalom:

aki már részt vett Közterem foglalkozáson
ahol már járt a Közterem foglalkozás
amely elindult a csapattá válás útján
DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY | 1063 Budapest Bajnok utca 13. | hellodia@i-dia.org |
Kedves Érdeklődő!
A korábbi gyakorlathoz képest a továbbiakban is le tudod ingyen tölteni a kiadványainkat.
Viszont, ha szeretnéd támogatni a munkánkat, és azt, hogy olyan helyekre is eljussanak ezek a módszerek és kiadványok, ahol ezeket nem tudják megfizetni, akkor lehetőséged van arra, hogy átutalj nekünk egy általad meghatározott összeget.
Köszönjük.

Ezt a kiadványunkat könyv formátumban is meg tudod tőlünk vásárolni vagy a korábbi gyakorlathoz képest a továbbiakban is le tudod ingyen tölteni.
Amennyiben a letöltést választod és szeretnéd támogatni a munkánkat, és azt, hogy olyan helyekre is eljussanak ezek a módszerek és kiadványok, ahol ezeket nem tudják megfizetni, akkor lehetőséged van arra, hogy átutalj nekünk egy általad meghatározott összeget.