Keresés
Close this search box.

DemoLab

Hagyj nyomot!

A DemoLab egy 2018 januárjában indult innovatív művészeti-pedagógiai kezdeményezés. A kétéves projektben nyolc magyarországi középiskolában alakultak diákok, tanárok és kortársművészek egyenrangú együttműködésén alapuló kreatív önszerveződő műhelyek (DemoLab-ok), amelyek szabad teret adnak az önálló kutatásnak, az értelmes vitának és a közös kreatív alkotásnak. A diákok egy saját maguk által választott témát dolgoznak fel úgy, hogy közben megtapasztalhatják a demokratikus vitakultúra erejét és az önszerveződés felelősségét. A félév során lehetőségük nyílik kisebb projektek megvalósítására, más műhelyek meglátogatására, inspiráló kulturális programokban való részvételre, valamint további szakértők, kortárs művészek bevonására is. A folyamat lezárása egy nagy közös nyári táborban (témahét) intenzív alkotómunkán keresztül történik: a diákcsoportok ekkor öntik végleges formába kutatásaik, kísérleteik, eredményét, ami lehet bármilyen rizográf technikával előállított nyomtatott produktum, mint például újság, plakátok, de lehet videó, fotó, kiállítás stb., amit aztán legalább három, általuk kiválasztott színhelyen be is mutatnak majd az ősz folyamán.

A projekt középtávú célja a műhelyek hálózattá alakulása és egy kreatív közösség megteremtése. Mivel a projekt egyik alappillére a diáknyomda, támogatjuk egy a diákok által önállóan működtetett rizográfos technológián alapuló kis kiadó létrejöttét, amit a résztvevők a program időkeretein túl is használhatnak saját publikációk létrehozására, sokszorosítására. A projekt a 2015/2016-ban megvalósult Tanközlöny elnevezésű kezdeményezés módszertanára építve alkalmazza többek közt Célestin Freinet francia reformpedagógus főbb pedagógiai módszereit.

A projekt kizárólagos támogatója az ENSZ Demokrácia Alapja (UNDEF).

www.demolab.hu

Leave a mark!

DemoLab is an innovative art & education initiative launched in 2018. In the framework of the two-year project, creative and self-organised workshops (DemoLabs) will be formed in 8 Hungarian secondary schools through the equal participation of students, teachers and artists. These labs will serve as platforms for autonomous research, constructive debate and collective creation. Students can work on a topic of their own choice while experiencing the power of democratic debate and the responsibility of self-organisation. During the semester, they will have a chance to realise smaller-scale projects, visit other workshops, participate in inspiring cultural events and collaborate with additional experts and artists. The process will culminate in a weeklong summer camp with the intense creative collaboration of all participants. Here, student groups will give form to the results of their research and experimentation, creating works with the risograph printer (magazines, posters) or videos, photographs, exhibitions etc. that they will also present at 3 locations of their choice during the autumn.

The project’s mid-term goal is to develop a network out of the 8 DemoLabs and thus lay the ground for a creative community. As the student press is a cornerstone of the project, we will support the establishment of a small risograph-based publishing house run by the students themselves, allowing participants to create their own publications. Based on the methodology of the Tanközlöny educational initiative (2015/2016), the project follows the pedagogical principles and methods of French reform educator Célestin Freinet (1896‒1966).

The project is exclusively funded by the United Nations Democracy Fund (UNDEF).

www.demolab.hu

Karácsonyi rendelési határidő

A webshopunkban december 13-ig leadott rendeléseket tudjuk garantáltan karácsonyig kiszállítani. Természetesen ezt követően is várjuk a megrendeléseket, azonban a következő postázás időpontja január 6.

Köszönjük megértésedet, és kellemes ünnepeket kívánunk!