Keresés
Close this search box.

Kamaszkonferencia 2019 // #2

Szívmelengető látni, mikor fél év munkája valami nagyszerű dologban csúcsosodik ki. 130 csillogó szempár, 12 inspiráló és közvetlen előadó, számtalan mosoly, megfontolásra váró gondolat és sok felejthetetlen pillanat.

Elfogult beszámoló a 2019-es Kamaszkonferenciáról. // 2. rész

Az 1. részt ezen a linken találod.

 

 

HORGONYT FEL!

A gap year arra is jó, hogy az ember vállalkozni kezdjen. Volom Sári épp ebbe ugrott fejest lassan három éve. Még korábban szétnézett maga körül, mivel is foglalkozhatna, és a fotózásban találta meg önmagát. Aztán adott volt egy lehetőség, hogy elsajátítsa a vállalkozás művészetének fortélyait: belelásson a pénzügy rejtelmeibe, megértse a jogi oldalát, végig kövessen egy teljes folyamatot. Persze támogatók is kelletek, de egy iskolai projektből, így lett saját cége, aminek a vezetése nem könnyű feladat. Ugyanakkor ha valamit szeretsz csinálni, akkor úgyis beleadsz mindent, és a sok fáradozás kifizetődik, vallja Sári.

Szóval ha szeretek fotózni, még lehetek cégvezető? Elég vagány!

 

 

 

 

Mautner Zsófi szerint – aki diplomatából lett gasztroblogger – saját magunknak kell kitaposni az utat, és fontos, hogy nekünk kell alkalmazkodni a fennálló helyzetekhez. A sikerhez vezető úton meg kell tanulni dolgozni és alázatosnak lenni. Jó, ha nyitott szemmel jár az ember, és a fiataloknak is ezt tanácsolja: minél többféle dolgot nézz meg, hiszen így tudhatod, hogy mi érdekel igazán. Merj lépni ahhoz, hogy történjen valami – azt az első e-mailt vagy insta üzenetet küldd el, hiszen ki tudja, mi lehet még belőle.

Egyetértek Mautner Zsófival: még jó, hogy elküldtem Hitka Vikinek azt az insta üzenetet, így ő is előadott a konferencián.

 

 

 

 

Hogyan képzelnél el egy vitorlázót? Érdi Mári elmeséli és meg is mutatja, hogy nem jó helyen kapiskál. A legnagyobb feladata egy vitorlázónak, hogy szembe nézzen a természeti elemekkel, emellett pedig az edzőváltásokkal is meg kell küzdenie. Ez utóbbi főként lelkileg megterhelő. De ha már nem jó a közös munka, ha az edzések inkább szenvedősek, mint szenvedélyesek, meg kell hozni ezt a nehéz döntést – ekkor persze a támogató környezet elengedhetetlen. Mári azt adja útravalóul, hogy élvezd, amit csinálsz, hozd ki magadból a maximumot, mert abból baj nem lehet, és még akár az olimpiai dobogó is elérhető.

Jó látnom más sikeres maximalista embereket, és habár olimpikon már nem leszek, de jó az (szél)irány!

 

 

 

 

EVEZZÜNK EGYÜTT!

Szél Dávid, apa, férfi és pszichológus számára az egyik legfontosabb dolog, hogy az emberek legyenek egyenlőek nemtől, szexualitástól, vallástól, bőrszíntől és bármitől függetlenül. Egy sokkoló, de valós adat is kiderül az előadása során: a parlamentben ülő 199 képviselőből 22 nő és 17 László, tehát a Lászlók sokkal nagyobb arányban képviselik magukat az országgyűlésben. Az MTA rendes tagjai között még rosszabb a helyzet. Dávid egy tanulságos és vicces kisvideót is megmutat a közönségnek.

Dávid előadása után egy kicsit sajnálom, hogy nem Lászlónak születtem…

 

 

 

 

Bennfentes kívülállónk, Steiner Kristóf úgy gondolja, nem baj, ha nem értünk egyet, arra biztatja a hallgatóságot is, hogy kérdőjelezzék meg néha a saját elveiket és hitüket is, merjenek kérdezni, hiszen ezáltal egy sokkal komplexebb igazságrendszert kaphatnak kézhez. Muszáj nyitva tartanunk a kommunikációt, mert ezáltal a bennfentesek és a kívülállók buboréka közelíthet egymáshoz. Kristóf még szülei tanítását is megosztja velünk; különbözhet a véleményünk, de nem szabad ártanunk egymásnak!

Szerintem sem baj, ha mást gondolunk, köszi, Kristóf, hogy megerősítettél ebben!

 

 

 

 

Ha valaki szenvedélyesen szereti azt, amit csinál, már egész lényével inspirál. Csoszó Gabriella szenvedélyesen szeret fotózni, tanítani és jól cselekedni. Egy-egy fotó történetet mesél el, de nemcsak annak szereplőjéről, hanem a készítőjéről is. Gabi szerint a fontos ügyeket felelősen kell képviselni, a részvétel és a teljes átélés kulcsfontosságú, ezáltal válik a te fotód a te élményeddé. Ez mind döntés kérdése: kattintasz egyet a telefonodon, majd kiposztolod a képet valahová. Ha elég ügyes vagy, embereket szólíthatsz meg vele – így pedig már a felelősséged lesz a fotód.

Ezentúl igyekszem én is jól képviselni a számomra fontos ügyeket a fotóimmal.

 

 

 

 

„Anya, én még élni fogok-e, amikor elpusztul a bolygó?” – tette fel a kérdést egy 10 éves kislány az anyukájának. Hitka Viki, az anyuka szerint élni fog, csak nem mindegy, hogy hogyan. Kiemelten fontos, hogy odafigyeljünk a kölcsönhatásokra, hiszen ezek nem fognak megállni egy adott ponton, hanem mindig továbbmennek emberről emberre, helyzetről helyzetre. Saját álmaink megvalósítása is úgy tud zajlani, ha közben mások álmaira is figyelünk. A folyamatokban a közösség elengedhetetlen, mert egyedül aligha fog menni. Mindemellett a nyitottság, az érdeklődés és a kíváncsiság a túlélés záloga.

Megígérem, hogy odafigyelek rád és a köztünk lévő kölcsönhatásokra. Kérlek, te is tegyél így!

 

 

 

 

Végül Szeder jó hangulatú akusztikus koncertje oldja a társaságot és zárja a napot, ahol a dalok sorai sokszor rímelnek a napközben elhangzottakra. Hiszen bármi lehet ma még belőled!

„Kertész leszek, fát nevelek vagy vadakat terelő juhász leszek…”

 

 

 

 

*****

 

Na, hát ilyen egy Kamaszkonferencia: 1 nap tele kölcsönhatásokkal. További képek elérhetőek ITT vagy az Instagram oldalunkon. Kövesd a konferencia híreit, hogy ne maradj le semmiről! Jövőre találkozunk? Találkozzunk! Én legalábbis biztosan nem fogom kihagyni…

A konferenciáról készült kisfilmet ITT tudod megnézni. Ajánlom nagyon 🙂

 

 

Deli Csenge

Fotók: Benkő M. Fanni