Keresés
Close this search box.

Soron kívül, ha valakinek azonnali segítségre lenne szüksége

Átmenetileg megszakítjuk korábbi ifjúságszakmai bejegyzés-sorozatunkat, hogy megosszuk veletek azokat az elérhetőségeket, amelyeket ingyenesen igénybe lehet venni a koronavírus idején, ha segítségre van szükségetek vagy a környezetetekben van valaki, akinek szüksége lehet erre.

Külön köszönet Takács Annamáriának a gyűjtésért.

 

Nagyon jó érzés látni, mennyi kezdeményezés indult el az elmúlt időszakban:

  • magánemberek csoportosítják át erő-, vagy éppen anyagi forrásaikat, hogy támogassanak rászorulókat
  • szervezetek átalakítják a korábbi működésüket, hogy a jelenlegi helyzetre reagáljanak, valamint
  • szakemberek kezdenek el ingyenes előadásokat tartani, vagy éppen megszervezni azt, hogy egyénileg támogathassanak krízisben lévő embereket.

 

Nézzünk most – a teljesség igénye nélkül – néhány ingyenesen elérhető segítséget:

 

Krízisvonal fiatalok és felnőttek számára

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

Ingyenes krízisvonal: 116-111 fiataloknak

Ingyenes krízisvonal: 116-000 felnőtteknek (akinek egy gyerek biztonsága kapcsán vannak kételyei, kérdései) 0–24 óráig

 

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége

Ingyenes krízisvonal: 116-123 felnőtteknek 0-24 óráig

 

Ingyenes online pszichológiai tanácsadás

Rend.be.jössz Tanácsadó Központ: elérhetőségek itt.

Pszi Pont: elérhetőségek itt.

Meghallgatunk.hu: elérhetőségek itt.

 

4 hetes egyéni (kétszemélyes) online krízisintervenciós szolgáltatás 13-18 éveseknek.

Vadaskert Alapítvány: leírás itt.

 

5 alkalmas, online relaxációs csoport 13-18 éveseknek.

Vadaskert Alapítvány: leírás itt.

 

Autizmussal és ADHD-val küzdő gyerekek szülei számára telefonos segítségnyújtás

Nem Adom Fel Alapítvány: elérhetőségek itt.

 

Call for Help krízisvonal egészségügyi dolgozók számára 0-24 óráig

Telefonos elérhetőség: 06-1-770-7333

Skype-on hétfőtől péntekig 17–01 óra között

 

Szupervízió szociális szakemberek számára

Az Unicef szervezésében: leírás itt.

 

Segítségnyújtás nők és gyerekek elleni erőszak áldozatai  számára

NANE Egyesület

Telefonos elérhetőség: 06-80-505-101 hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18–22 óra, valamint szerda 12–14 óra között.

 

Segítségnyújtás LMBTQI-emberek számára

Háttér Társaság

Ingyenes krízisvonal: 137-37- mindennap 18–23 óra között

 

Ingyenes szülő klub

Facebook esemény itt.

 

Korrepetálás diákok számára angolból és informatikából

CEU-s diákok felajánlása: jelentkezés itt.

 

 

Lejegyezte: Korenyák Szofi