A cím olvastán sokan felteszik a kérdést, hogy miért is kellene a témába a fiatalokat bevonni? 18 éves korukig nem szavazhatnak, nem beszélve arról, hogy a politikának nincs helye az iskolában…

 

 

A helyzet azonban az, hogy 18 éves koruktól viszont már  szavazhatnak, és remélhetőleg élni is fognak ezzel a jogukkal. Véleményük pedig akkor is van, ha még szavazással nem fejezhetik ki – csak teret kell adnunk a véleménynyilvánításnak. Ennek nem az a célja, hogy állásfoglalásra bírjuk őket, és a saját véleményünket sem kívánjuk rájuk oktrojálni, hanem azt szeretnénk, ha megtanulnának árnyaltan, és felelősen gondolkodni. Ez kellene, hogy az alapját képezze minden állampolgári készségfejlesztésnek egy jól működő demokráciában.

 

Sokan panaszkodnak arra iskolákban, egyetemeken, és azon a kevés helyen, ahol fiatalok manapság fellelhetőek, hogy a fiatalok fásultak, apatikusak, nehezen lelkesíthetők, és leginkább nincs véleményük társadalmi kérdésekről vagy leegyszerűsítve gondolkodnak, könnyen befolyásolhatók. És  amikor foglalkozásokat látogatunk az osztálytermekben vagy az egyetemi órákon, akkor valóban furcsa kép fogad minket: a tanárok előadnak, a diákok hallgatnak, legfeljebb a pad alatt sms-ben vagy Messengeren fejezik ki sommás véleményüket. Kevés igazi vitát, előkészített véleményütköztetést látunk, és ami a legmegdöbbentőbb: az az érdektelenség.

 

De valóban érdektelenek lennének a fiatalok? Ha igaz az állítás, akkor az első dolog, amit a felnőtteknek, szakembereknek tenniük kell, a szembenézés: ők milyen mintákat adtak, vajon mit rontottak el? Mit tettek annak érdekében, hogy diákjaik nyitott, érdeklődő, a köz ügyei iránt elkötelezett emberekké váljanak?

 

Mit tettek annak érdekében, hogy ne a tanult tehetetlenséget örökítsék tovább, hanem a pro-aktivitást, a részvételt, a változtatni akarást, és azokat a technikákat, amikkel kis, apró dolgokban előbbre lehet lépni.

 

Ritók Nóra egy friss cikkében arról ír, hogy mennyire fontos lenne a személyes és társas készségek fejlesztése az iskolában. Csak úgy zárójelben kérdezem, vajon hány osztályfőnök olvassa rendszeresen ezt a portált? Teljesen egyetértek vele, amikor azt állítja, hogy óriási hiba ezen készségek fejlesztésének elhanyagolása, hiszen ezek a készségek teszik alkalmassá a gyerekeket (és később a felnőtteket) az együttműködésre, a konfliktusok békés kezelésére, egymás elfogadására, problémák megoldására, és egyáltalán arra, hogy ne passzív elszenvedői legyenek a saját életüknek, hanem higgyenek magukban, és tegyenek a céljaikért, és másokért.

 

Erre viszont „edzeni” kell a gyerekeket és fiatalokat, helyzetbe kell őket hozni, és nem kiszolgáltatott helyzetben tartani őket, akik csak az utasításokra várnak, akiknek megmondják, hogy mit és hogyan kell gondolni és tenni.

 

Bizonyos értelmezések szerint az ún. demokratikus készségek a szociális/társas készségek halmazába tartoznak vagy fordítva, mindenesetre nem elválaszthatóak egymástól. Az úgynevezett ’guidance teaching’ vagyis a ’támogató tanítás’ egyik képviselője, Dan Gartrell szerint a demokratikus készségek olyan társas/érzelmi képességek, amelyekre minden gyereknek szüksége van ahhoz, hogy hatékony, egészséges polgárrá válhasson egy modern és sokszínű társadalomban. Az ő általa felállított rendszer szerint kisgyerekkortól kezdve fejleszthető és fejlesztendő az alábbi 5 demokratikus készség:

 

1. Az egyén elfogadása a csoport értékes és fontos tagjaként.

2. Erős érzelmek kifejezése nem bántó módon, a másikra való tekintettel.

3. Intelligens és etikus problémamegoldás önállóan, és másokkal együttműködésben.

4. Törekvés mások érzelmeinek és nézőpontjának megértésére.

5. Együttműködés csoportban elfogadva a csoporttagok közti különbségeket.

 

Azt is hangsúlyozza, hogy a pedagógusi tevékenység során mekkora jelentősége van a tudatosságnak, a tervezésnek, és a példaadásnak.

 

Amúgy a demokratikus készségek vagy az állampolgári készségek elsajátítása kapcsán számos nemzetközi kutatás bizonyítja, hogy minden elméleti vagy tapasztalati tanulási formánál erősebb hatást gyakorolnak a gyerekekre és a fiatalokra a látott minták. Ha azt szeretnénk, hogy például felelősen bánjanak a környezetükkel, akkor a saját példánkon keresztül mutassuk meg, hogy hogyan kell a szemetet szelektíven gyűjteni, hogy hogyan kell takarékoskodni a vízzel, és erre mások figyelmét is felhívni. Ha mi hagyjuk, hogy a csap hetekig feleslegesen csöpögjön, és flakonos vizet iszunk, amikor a csapvíz is iható, akkor ne várjuk el a gyerekektől, hogy megértsék, mi a baj a tonnányi műanyag szeméttel. Viszont ha egyrészt jó példát mutatunk, és hozzá türelmesen el is magyarázzuk, hogy a Magyarországon kidobott flakon darabjai valamelyik óceánban okozhatják madarak halálát, ami következtében bizonyos fajok kipusztulhatnak, akkor van esélyünk arra, hogy maguk is tudatosabbak legyenek.

 

Ugyanez érvényes az egymással való kommunikációra személyes és társadalmi szinten is. Ha arra neveljük a gyerekeket, hogy törődjenek bele abba, ha egy osztálytársuk marginalizálódik vagy akár ők maguk fogadják el kritika és kérdés nélkül a társadalmi igazságtalanságokat, és ne próbáljanak meg a maguk módján enyhíteni ezeken, akkor nem várhatjuk el tőlük, hogy felnőtté válva proaktív, a változásban és a saját erejükben bízni tudó polgárok legyenek.

 

Az iskolában – elvileg – rengeteg mód kínálkozik az érzékenyítésre. Elmehetünk osztálykirándulásra vagy táborba olyan helyekre, ahol más társadalmi hátterű gyerekekkel lehet megismerkedni és barátkozni, és/vagy ahol legalább néhány órán át lehet valami hasznos, karitatív tevékenységet folytatni. Be lehet kapcsolódni civil szervezetek munkájába, kampányába, mint amilyen a + 1 szendvics akció vagy a karácsonyi cipősdoboz akció. Szinte minden tantárgyhoz köthetőek olyan társadalmi kérdések és jelenségek, amelyek foglalkoztatják a  gyerekeket, amelyekkel kapcsolatban válaszokat keresnek. És a sort folytathatnánk.

 

És akkor vissza a népszavazásra! Miért is kellene az iskolának ezzel a témával foglalkoznia? Miközben azt gondolom, hogy elsődlegesen a család dolga ilyen dolgokról nyíltan és árnyaltan beszélni, segíteni a gyerekeknek tisztán látni, az iskolának is kell ebben szerepet vállalnia. Természetesen nem tantárgyként vagy átadandó tananyagként, hanem olyan lehetőségként, ami segít a gyerekeknek és a fiataloknak az egyre összetettebb és az egyre nehezebben érthető világ értelmezésében.

 

A világ nem az iskolán kívül van, hanem az iskola a világ része, így benne mindaz zsizseg, forr, ami a világban megvan.

 

Ha ignoráljuk ezeket a jelenségeket, érdektelenségre tanítjuk a gyerekeket, elvesszük tőlük azt a lehetőséget, hogy megtanuljanak okosan és empátiával kezelni helyzeteket.

 

Az olimpiai közvetítések alatt 10 percenként jelent meg valamelyik kék plakát, Budapesten 40 méterenként található egy, de vidéken is igen sűrűn vannak elhelyezve. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a fiatalok ezeket el tudják kerülni vagy ne vegyék észre. Ha viszont beléjük botlanak, akkor nyilván vannak kérdéseik is. Kik azok a migránsok? Hol van Líbia és Szíria? Miért akarnak onnan Európába jönni az emberek? Mit jelent a háború? Mit tesz egy szülő, ha veszélyben van a gyereke, a családja? Kell-e félni menekülő emberektől? Kiknek a munkáját veszik el? Egyáltalán el lehet venni bárki munkáját? És mit jelent az, hogy tisztelniük kell a kultúránkat és elfogadni a törvényeinket? Honnan lehet felismerni egy migránst? Mi a kapcsolat a migránsok (menekültek) és a terrorcselekmények között? Mi mennyire vagyunk itthon veszélyben? Miről szól ez a szavazás? Valójában mi az EU álláspontja az Európát elérő migrációs folyamatokkal kapcsolatban? Az európai történelem folyamán voltak-e a mostanihoz hasonló folyamatok? stb.

 

Ha tanárként teret adunk a kérdések megfogalmazásának, a kételyek, bizonytalanságok felszínre hozatalának, ha segítünk információkat, érveket és ellenérveket gyűjteni és ütköztetni, ezeket nem minősítjük, akkor a gyerekek is ezt a hozzáállást fogják gyakorolni és tovább adni függetlenül a témától. De lássuk be, a népszavazás egyúttal arról is szól, hogy milyen országnak tartjuk Magyarországot, és hogyan képzeljük el a jövőt.

 

A mi sok éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén mindez működik, anélkül, hogy különösebb kockázatokat vállalnánk.

 

Mik ezek a feltételek?

 

1. biztonságos környezet (safe environmnet), ahol senkit nem aláznak meg, közösítenek ki a véleménye miatt

2. a vita/véleménynyilvánítás szabályainak előzetes tisztázása, ami annyit tesz, hogy minden résztvevő számára világossá tesszük, hogy milyen szabályok szerint „játszunk”: pl. meghallgatjuk egymást, tiszteljük a másikat, érvelünk és nem erőből, pusztán indulatból válaszolunk, senkit sem közösítünk ki a meggyőződése miatt, és nem nyilatkoztatunk ki igazságnak tűnő állításokat, stb. Ezeket a szabályokat érdemes közösen megvitatni és véglegesíteni annak érdekében, hogy a résztvevők a magukénak érezhessék őket

3. a facilitátor/tanár/vitavezető megfelelő facilitátori képességei, amelyek lehetővé teszik a résztvevők számára, hogy szabadon és félelem nélkül nyilvánítsanak véleményt. Teret ad a nyílt, megalapozott vitának, információk és tudás birtokában van, nem a saját véleményét hangoztatja vagy erőlteti.

4. a résztvevők nyitottsága vagyis nem probléma számukra, hogy véleményt nyilvánítsanak, és az sem, hogy tájékozódjanak, információkat keressenek a témában

5. a megszólaláshoz való egyenlő jog, ami nem a facilitátor kegyének vagy a csoport pillanatnyi hangulatának a függvénye, hanem mindenki lehetőséget kap a véleménynyilvánításra, és számíthat acsoporttagok figylemére

6. segítség a szükséges és hiteles háttérinformációk megszerzésében és értelmezésében, hiszen valódi tudás és a tények ismerete nélkül csak az előítéletek, félinformációk és érzelmi alapú megnyilatkozások maradnak, amelyek lehetetlenné teszik a megalapozott vitát.

És még egy nagyon fontos alapelv: a demokratikus jogok között szerepel a szólásszabadság, valamint a választáson való részvétel. Ez annyit tesz, hogy a vélemény szabad, és nekünk pedagógusként azt kellene megtanítunk, hogy a véleménynyilvánításhoz mindenkinek joga van azzal a feltétellel, hogy odafigyelünk a többiek érzékenységére és igyekszünk higgadtan, nem bántó módon nyilvánítani véleményt. Ezt azonban mindannyiunknak gyakorolnunk kell.

 

Az alábbiakban néhány ötletet, és segédletként használható háttéranyagot osztunk meg, amelyek segítségével árnyalhatjuk tanítványaink vélekedését, gondolkodását:

 

1. Az Eötvös Károly Intézet videója kiválóan alkalmas egy foglalkozás vagy beszélgetés bevezetéséhez az idősebb korosztályok számára. Itt nem az a lényeg, hogy ki-ki hogyan szavazna, hanem az, hogy megértse a csúsztatásokat, magának a kérdésfeltevésnek az abszurditását, és az állítások mögé lásson.

2. A tények és tévhitek tisztázáshoz itt az Amnesty Magyarország cikksorozata: 1. rész, 2. rész, 3. rész.

3. Egy másik nagyszerű eszköz lehet a Kétfarkú Kutyapárt plakátkampánya, mert a humor sokat segíthet annak megértésében, hogy miért abszurd az egész téma és a probléma megközelítése.

4. Érvelési hibák, ezek kiszűréséhez vagy inkább a helyes érvelés elsajátításához nyújt segítséget ez az oldal.

Hogy mi legyen az alkalmazott módszer? Jó szívvel tudjuk ajánlani az összes olyan közösségi vita gyakorlatot, amely lehetőséget ad a vélemények ütköztetésére és arra, hogy a jelenségek mögé tudjanak látni a résztvevők. Fontosnak tartjuk azonban megjegyezni, hogy az ilyen típusú beszélgetések vagy foglalkozások akkor sikerülnek jól, ha van aktualitásuk, apropójuk. Például az egyik diák óra közben feltesz egy a népszavazásra vonatkozó kérdést. Ilyenkor egy-egy 5-10 perces kis gyakorlat is sokat segíthet a görcsök oldásában, a kételyek tisztázásában, de például egy teljes iskolai vitaklub vagy diákönkormányzati foglalkozást is építhetünk a téma köré.

 

Végül álljon itt néhány konkrét gyakorlat, amely segíthet a témafelvetésben és a beszélgetés beindításában.

 

Véleményvonal

 

Megkérjük a csoport tagjait, hogy attól függően, hogy mennyire értenek egyet az alábbi állítással, álljanak fel egy vonalban, aminek az egyik végére azok állnak, akik teljesen egyetértenek vele, a másik végére pedig azok, akik egyáltalán nem, a többiek pedig elhelyezkednek valahol a két szélsőség között.

Az állítás: Ha én is szavazhatnék október 2-án, akkor elmennék szavazni.

Amikor kialakult a véleményvonal, akkor kérjünk meg néhány résztvevőt, hogy magyarázzák meg egy-egy mondattal, miért az adott pontot választották.

 

Hajlított véleményvonal

 

A feladatot folytathatjuk úgy is, hogy a vonalat középen „meghajlítjuk”, így az ellentétes véleményt képviselő diákok kerülnek egymással szembe. Az így kialakuló pároknak adjunk pár percet, hogy kifejtsék egymásnak a véleményüket.

A következő fázis, amikor a az egymás melletti párokból négyes csoportokat alkotunk, és nekik is adunk időt a véleménycserére.

Ezt követően arra kérjük a négyes csoportokat, hogy egy szóvívő röviden foglalja össze a beszélgetés lényegét: miben értettek egyet és miben nem, miben jutottak kompromisszumra, sikerült-e meggyőzni valamiben egymást, stb.

 

Érvkereső

 

Két csoportra osztjuk a résztvevőket, és azt kérjük, hogy az egyik csoport gyűjtsön érveket a részvétel mellett a népszavazáson, a másik pedig ellene. Itt nem a saját vélemény lesz a mérvadó, hanem az, hogy minél több érvet gyűjtsenek a csoportok. Minden egyes érvet írjanak fel egy papírra. Ezeket felváltva olvassuk fel (hangsúlyozzuk, hogy a csoportoktól valódi érveket, vagyis alátámasztott állításokat várunk). Ilyenkor a másik csoportnak az a feladata, hogy az elhangzott érvre reagáljon egy cáfolattal (amelynek szintén alátámasztott állításnak kell lennie).

 

Történetmesélés

 

Az elmúlt hetekben több olyan sztorit is lehetett olvasni/hallani, ami azt mutatta, hogy az emberek elkezdtek félni. Kérdezzük meg a résztvevőket, hogy ők találkoztak-e már ilyen történettel? Három példa:

1.

„Tegnap a Széll Kálmán tér környékén nem adtam pénzt egy férfinek, aki így szólt utánam: Muszlim paraszt”.

Mit jelez ez az odavetett mondat?

2.

„Egy vasárnap délután hosszú sor állt egy élelmiszerbolt pénztáránál. Én aznap éppen egy hosszú fekete ruhát viseltem, és a fejemen is kendő volt. Egyszercsak hallom, hogy a hátam mögött egy fiatal pár a következőket mondja:

 

– Te, ezek felvásárolják az élelmiszerünket.

-Még jó, ha fizet, de lehet, hogy lopott is.

-Ne szóljunk a biztonsági őrnek?

-Ezek a kendős nők nagyon félelmetesek.

-De megyek, és szólok.

      Erre én nyugodtan hátra fordultam, és csak annyit kérdeztem:

-Van valami probléma?

-Te jó ég, mondta a fiatal nő, – maga tud magyarul?

-Nem, magyar vagyok.”

Mi ezzel a probléma? Tapasztaltál-e már hasonlót? Miért veszélyes a megbélyegzés?

 

Tényanyaggyűjtés

 

Tudjuk, hogy bár diákjaink sok időt töltenek a internetezéssel, ezt az időt csak nagyon kis mértékben töltik tanulással vagy közéleti ügyekhez kapcsolódó információszerzéssel. Ezért fontos lenne, hogy megtanuljanak gyorsan és hatékonyan keresni, és valamelyest szelektálni a találatok között.

Kérjük meg őket, hogy keressenek információkat a következő témákban akár a foglalkozáson az okostelefonjukon: migráció, bevándorlás, kivándorlás, Szíria, betelepítési kvóta, emberi jogok, 1956.

Ha összegyűlt néhány adat, beszéljük át, helyezzük őket kontextusba, és világítsunk rá, hogy mit tartunk megbízható forrásnak, és mit nem.

 

 

Galambos Rita

A cím olvastán sokan felteszik a kérdést, hogy miért is kellene a témába a fiatalokat bevonni? 18 éves korukig nem szavazhatnak, nem beszélve arról, hogy a politikának nincs helye az iskolában…

 

 

A helyzet azonban az, hogy 18 éves koruktól viszont már  szavazhatnak, és remélhetőleg élni is fognak ezzel a jogukkal. Véleményük pedig akkor is van, ha még szavazással nem fejezhetik ki – csak teret kell adnunk a véleménynyilvánításnak. Ennek nem az a célja, hogy állásfoglalásra bírjuk őket, és a saját véleményünket sem kívánjuk rájuk oktrojálni, hanem azt szeretnénk, ha megtanulnának árnyaltan, és felelősen gondolkodni. Ez kellene, hogy az alapját képezze minden állampolgári készségfejlesztésnek egy jól működő demokráciában.

 

Sokan panaszkodnak arra iskolákban, egyetemeken, és azon a kevés helyen, ahol fiatalok manapság fellelhetőek, hogy a fiatalok fásultak, apatikusak, nehezen lelkesíthetők, és leginkább nincs véleményük társadalmi kérdésekről vagy leegyszerűsítve gondolkodnak, könnyen befolyásolhatók. És  amikor foglalkozásokat látogatunk az osztálytermekben vagy az egyetemi órákon, akkor valóban furcsa kép fogad minket: a tanárok előadnak, a diákok hallgatnak, legfeljebb a pad alatt sms-ben vagy Messengeren fejezik ki sommás véleményüket. Kevés igazi vitát, előkészített véleményütköztetést látunk, és ami a legmegdöbbentőbb: az az érdektelenség.

 

De valóban érdektelenek lennének a fiatalok? Ha igaz az állítás, akkor az első dolog, amit a felnőtteknek, szakembereknek tenniük kell, a szembenézés: ők milyen mintákat adtak, vajon mit rontottak el? Mit tettek annak érdekében, hogy diákjaik nyitott, érdeklődő, a köz ügyei iránt elkötelezett emberekké váljanak?

 

Mit tettek annak érdekében, hogy ne a tanult tehetetlenséget örökítsék tovább, hanem a pro-aktivitást, a részvételt, a változtatni akarást, és azokat a technikákat, amikkel kis, apró dolgokban előbbre lehet lépni.

 

Ritók Nóra egy friss cikkében arról ír, hogy mennyire fontos lenne a személyes és társas készségek fejlesztése az iskolában. Csak úgy zárójelben kérdezem, vajon hány osztályfőnök olvassa rendszeresen ezt a portált? Teljesen egyetértek vele, amikor azt állítja, hogy óriási hiba ezen készségek fejlesztésének elhanyagolása, hiszen ezek a készségek teszik alkalmassá a gyerekeket (és később a felnőtteket) az együttműködésre, a konfliktusok békés kezelésére, egymás elfogadására, problémák megoldására, és egyáltalán arra, hogy ne passzív elszenvedői legyenek a saját életüknek, hanem higgyenek magukban, és tegyenek a céljaikért, és másokért.

 

Erre viszont „edzeni” kell a gyerekeket és fiatalokat, helyzetbe kell őket hozni, és nem kiszolgáltatott helyzetben tartani őket, akik csak az utasításokra várnak, akiknek megmondják, hogy mit és hogyan kell gondolni és tenni.

 

Bizonyos értelmezések szerint az ún. demokratikus készségek a szociális/társas készségek halmazába tartoznak vagy fordítva, mindenesetre nem elválaszthatóak egymástól. Az úgynevezett ’guidance teaching’ vagyis a ’támogató tanítás’ egyik képviselője, Dan Gartrell szerint a demokratikus készségek olyan társas/érzelmi képességek, amelyekre minden gyereknek szüksége van ahhoz, hogy hatékony, egészséges polgárrá válhasson egy modern és sokszínű társadalomban. Az ő általa felállított rendszer szerint kisgyerekkortól kezdve fejleszthető és fejlesztendő az alábbi 5 demokratikus készség:

 

1. Az egyén elfogadása a csoport értékes és fontos tagjaként.

2. Erős érzelmek kifejezése nem bántó módon, a másikra való tekintettel.

3. Intelligens és etikus problémamegoldás önállóan, és másokkal együttműködésben.

4. Törekvés mások érzelmeinek és nézőpontjának megértésére.

5. Együttműködés csoportban elfogadva a csoporttagok közti különbségeket.

 

Azt is hangsúlyozza, hogy a pedagógusi tevékenység során mekkora jelentősége van a tudatosságnak, a tervezésnek, és a példaadásnak.

 

Amúgy a demokratikus készségek vagy az állampolgári készségek elsajátítása kapcsán számos nemzetközi kutatás bizonyítja, hogy minden elméleti vagy tapasztalati tanulási formánál erősebb hatást gyakorolnak a gyerekekre és a fiatalokra a látott minták. Ha azt szeretnénk, hogy például felelősen bánjanak a környezetükkel, akkor a saját példánkon keresztül mutassuk meg, hogy hogyan kell a szemetet szelektíven gyűjteni, hogy hogyan kell takarékoskodni a vízzel, és erre mások figyelmét is felhívni. Ha mi hagyjuk, hogy a csap hetekig feleslegesen csöpögjön, és flakonos vizet iszunk, amikor a csapvíz is iható, akkor ne várjuk el a gyerekektől, hogy megértsék, mi a baj a tonnányi műanyag szeméttel. Viszont ha egyrészt jó példát mutatunk, és hozzá türelmesen el is magyarázzuk, hogy a Magyarországon kidobott flakon darabjai valamelyik óceánban okozhatják madarak halálát, ami következtében bizonyos fajok kipusztulhatnak, akkor van esélyünk arra, hogy maguk is tudatosabbak legyenek.

 

Ugyanez érvényes az egymással való kommunikációra személyes és társadalmi szinten is. Ha arra neveljük a gyerekeket, hogy törődjenek bele abba, ha egy osztálytársuk marginalizálódik vagy akár ők maguk fogadják el kritika és kérdés nélkül a társadalmi igazságtalanságokat, és ne próbáljanak meg a maguk módján enyhíteni ezeken, akkor nem várhatjuk el tőlük, hogy felnőtté válva proaktív, a változásban és a saját erejükben bízni tudó polgárok legyenek.

 

Az iskolában – elvileg – rengeteg mód kínálkozik az érzékenyítésre. Elmehetünk osztálykirándulásra vagy táborba olyan helyekre, ahol más társadalmi hátterű gyerekekkel lehet megismerkedni és barátkozni, és/vagy ahol legalább néhány órán át lehet valami hasznos, karitatív tevékenységet folytatni. Be lehet kapcsolódni civil szervezetek munkájába, kampányába, mint amilyen a + 1 szendvics akció vagy a karácsonyi cipősdoboz akció. Szinte minden tantárgyhoz köthetőek olyan társadalmi kérdések és jelenségek, amelyek foglalkoztatják a  gyerekeket, amelyekkel kapcsolatban válaszokat keresnek. És a sort folytathatnánk.

 

És akkor vissza a népszavazásra! Miért is kellene az iskolának ezzel a témával foglalkoznia? Miközben azt gondolom, hogy elsődlegesen a család dolga ilyen dolgokról nyíltan és árnyaltan beszélni, segíteni a gyerekeknek tisztán látni, az iskolának is kell ebben szerepet vállalnia. Természetesen nem tantárgyként vagy átadandó tananyagként, hanem olyan lehetőségként, ami segít a gyerekeknek és a fiataloknak az egyre összetettebb és az egyre nehezebben érthető világ értelmezésében.

 

A világ nem az iskolán kívül van, hanem az iskola a világ része, így benne mindaz zsizseg, forr, ami a világban megvan.

 

Ha ignoráljuk ezeket a jelenségeket, érdektelenségre tanítjuk a gyerekeket, elvesszük tőlük azt a lehetőséget, hogy megtanuljanak okosan és empátiával kezelni helyzeteket.

 

Az olimpiai közvetítések alatt 10 percenként jelent meg valamelyik kék plakát, Budapesten 40 méterenként található egy, de vidéken is igen sűrűn vannak elhelyezve. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a fiatalok ezeket el tudják kerülni vagy ne vegyék észre. Ha viszont beléjük botlanak, akkor nyilván vannak kérdéseik is. Kik azok a migránsok? Hol van Líbia és Szíria? Miért akarnak onnan Európába jönni az emberek? Mit jelent a háború? Mit tesz egy szülő, ha veszélyben van a gyereke, a családja? Kell-e félni menekülő emberektől? Kiknek a munkáját veszik el? Egyáltalán el lehet venni bárki munkáját? És mit jelent az, hogy tisztelniük kell a kultúránkat és elfogadni a törvényeinket? Honnan lehet felismerni egy migránst? Mi a kapcsolat a migránsok (menekültek) és a terrorcselekmények között? Mi mennyire vagyunk itthon veszélyben? Miről szól ez a szavazás? Valójában mi az EU álláspontja az Európát elérő migrációs folyamatokkal kapcsolatban? Az európai történelem folyamán voltak-e a mostanihoz hasonló folyamatok? stb.

 

Ha tanárként teret adunk a kérdések megfogalmazásának, a kételyek, bizonytalanságok felszínre hozatalának, ha segítünk információkat, érveket és ellenérveket gyűjteni és ütköztetni, ezeket nem minősítjük, akkor a gyerekek is ezt a hozzáállást fogják gyakorolni és tovább adni függetlenül a témától. De lássuk be, a népszavazás egyúttal arról is szól, hogy milyen országnak tartjuk Magyarországot, és hogyan képzeljük el a jövőt.

 

A mi sok éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén mindez működik, anélkül, hogy különösebb kockázatokat vállalnánk.

 

Mik ezek a feltételek?

 

1. biztonságos környezet (safe environmnet), ahol senkit nem aláznak meg, közösítenek ki a véleménye miatt

 

2. a vita/véleménynyilvánítás szabályainak előzetes tisztázása, ami annyit tesz, hogy minden résztvevő számára világossá tesszük, hogy milyen szabályok szerint „játszunk”: pl. meghallgatjuk egymást, tiszteljük a másikat, érvelünk és nem erőből, pusztán indulatból válaszolunk, senkit sem közösítünk ki a meggyőződése miatt, és nem nyilatkoztatunk ki igazságnak tűnő állításokat, stb. Ezeket a szabályokat érdemes közösen megvitatni és véglegesíteni annak érdekében, hogy a résztvevők a magukénak érezhessék őket

 

3. a facilitátor/tanár/vitavezető megfelelő facilitátori képességei, amelyek lehetővé teszik a résztvevők számára, hogy szabadon és félelem nélkül nyilvánítsanak véleményt. Teret ad a nyílt, megalapozott vitának, információk és tudás birtokában van, nem a saját véleményét hangoztatja vagy erőlteti.

 

4. a résztvevők nyitottsága vagyis nem probléma számukra, hogy véleményt nyilvánítsanak, és az sem, hogy tájékozódjanak, információkat keressenek a témában

 

5. a megszólaláshoz való egyenlő jog, ami nem a facilitátor kegyének vagy a csoport pillanatnyi hangulatának a függvénye, hanem mindenki lehetőséget kap a véleménynyilvánításra, és számíthat acsoporttagok figylemére

 

6. segítség a szükséges és hiteles háttérinformációk megszerzésében és értelmezésében, hiszen valódi tudás és a tények ismerete nélkül csak az előítéletek, félinformációk és érzelmi alapú megnyilatkozások maradnak, amelyek lehetetlenné teszik a megalapozott vitát. 

 

 

És még egy nagyon fontos alapelv: a demokratikus jogok között szerepel a szólásszabadság, valamint a választáson való részvétel. Ez annyit tesz, hogy a vélemény szabad, és nekünk pedagógusként azt kellene megtanítunk, hogy a véleménynyilvánításhoz mindenkinek joga van azzal a feltétellel, hogy odafigyelünk a többiek érzékenységére és igyekszünk higgadtan, nem bántó módon nyilvánítani véleményt. Ezt azonban mindannyiunknak gyakorolnunk kell.

 

Az alábbiakban néhány ötletet, és segédletként használható háttéranyagot osztunk meg, amelyek segítségével árnyalhatjuk tanítványaink vélekedését, gondolkodását:

 

1. Az Eötvös Károly Intézet videója kiválóan alkalmas egy foglalkozás vagy beszélgetés bevezetéséhez az idősebb korosztályok számára. Itt nem az a lényeg, hogy ki-ki hogyan szavazna, hanem az, hogy megértse a csúsztatásokat, magának a kérdésfeltevésnek az abszurditását, és az állítások mögé lásson. 

 

2. A tények és tévhitek tisztázáshoz itt az Amnesty Magyarország cikksorozata: 1. rész, 2. rész, 3. rész.

 

3. Egy másik nagyszerű eszköz lehet a Kétfarkú Kutyapárt plakátkampánya, mert a humor sokat segíthet annak megértésében, hogy miért abszurd az egész téma és a probléma megközelítése. 

 

4. Érvelési hibák, ezek kiszűréséhez vagy inkább a helyes érvelés elsajátításához nyújt segítséget ez az oldal.

 

 

Hogy mi legyen az alkalmazott módszer? Jó szívvel tudjuk ajánlani az összes olyan közösségi vita gyakorlatot, amely lehetőséget ad a vélemények ütköztetésére és arra, hogy a jelenségek mögé tudjanak látni a résztvevők. Fontosnak tartjuk azonban megjegyezni, hogy az ilyen típusú beszélgetések vagy foglalkozások akkor sikerülnek jól, ha van aktualitásuk, apropójuk. Például az egyik diák óra közben feltesz egy a népszavazásra vonatkozó kérdést. Ilyenkor egy-egy 5-10 perces kis gyakorlat is sokat segíthet a görcsök oldásában, a kételyek tisztázásában, de például egy teljes iskolai vitaklub vagy diákönkormányzati foglalkozást is építhetünk a téma köré.

 

Végül álljon itt néhány konkrét gyakorlat, amely segíthet a témafelvetésben és a beszélgetés beindításában. 

 

Véleményvonal

 

Megkérjük a csoport tagjait, hogy attól függően, hogy mennyire értenek egyet az alábbi állítással, álljanak fel egy vonalban, aminek az egyik végére azok állnak, akik teljesen egyetértenek vele, a másik végére pedig azok, akik egyáltalán nem, a többiek pedig elhelyezkednek valahol a két szélsőség között.

Az állítás: Ha én is szavazhatnék október 2-án, akkor elmennék szavazni.

Amikor kialakult a véleményvonal, akkor kérjünk meg néhány résztvevőt, hogy magyarázzák meg egy-egy mondattal, miért az adott pontot választották. 

 

Hajlított véleményvonal

 

A feladatot folytathatjuk úgy is, hogy a vonalat középen „meghajlítjuk”, így az ellentétes véleményt képviselő diákok kerülnek egymással szembe. Az így kialakuló pároknak adjunk pár percet, hogy kifejtsék egymásnak a véleményüket.

A következő fázis, amikor a az egymás melletti párokból négyes csoportokat alkotunk, és nekik is adunk időt a véleménycserére.

Ezt követően arra kérjük a négyes csoportokat, hogy egy szóvívő röviden foglalja össze a beszélgetés lényegét: miben értettek egyet és miben nem, miben jutottak kompromisszumra, sikerült-e meggyőzni valamiben egymást, stb.

 

Érvkereső

 

Két csoportra osztjuk a résztvevőket, és azt kérjük, hogy az egyik csoport gyűjtsön érveket a részvétel mellett a népszavazáson, a másik pedig ellene. Itt nem a saját vélemény lesz a mérvadó, hanem az, hogy minél több érvet gyűjtsenek a csoportok. Minden egyes érvet írjanak fel egy papírra. Ezeket felváltva olvassuk fel (hangsúlyozzuk, hogy a csoportoktól valódi érveket, vagyis alátámasztott állításokat várunk). Ilyenkor a másik csoportnak az a feladata, hogy az elhangzott érvre reagáljon egy cáfolattal (amelynek szintén alátámasztott állításnak kell lennie).

 

Történetmesélés

 

Az elmúlt hetekben több olyan sztorit is lehetett olvasni/hallani, ami azt mutatta, hogy az emberek elkezdtek félni. Kérdezzük meg a résztvevőket, hogy ők találkoztak-e már ilyen történettel? Három példa:

 

1. 

„Tegnap a Széll Kálmán tér környékén nem adtam pénzt egy férfinek, aki így szólt utánam: Muszlim paraszt”.

Mit jelez ez az odavetett mondat?

 

2. 

„Egy vasárnap délután hosszú sor állt egy élelmiszerbolt pénztáránál. Én aznap éppen egy hosszú fekete ruhát viseltem, és a fejemen is kendő volt. Egyszercsak hallom, hogy a hátam mögött egy fiatal pár a következőket mondja:

 

– Te, ezek felvásárolják az élelmiszerünket.

-Még jó, ha fizet, de lehet, hogy lopott is.

-Ne szóljunk a biztonsági őrnek?

-Ezek a kendős nők nagyon félelmetesek.

-De megyek, és szólok.

      Erre én nyugodtan hátra fordultam, és csak annyit kérdeztem:

-Van valami probléma?

-Te jó ég, mondta a fiatal nő, – maga tud magyarul?

-Nem, magyar vagyok.”

Mi ezzel a probléma? Tapasztaltál-e már hasonlót? Miért veszélyes a megbélyegzés?

 

Tényanyaggyűjtés

 

Tudjuk, hogy bár diákjaink sok időt töltenek a internetezéssel, ezt az időt csak nagyon kis mértékben töltik tanulással vagy közéleti ügyekhez kapcsolódó információszerzéssel. Ezért fontos lenne, hogy megtanuljanak gyorsan és hatékonyan keresni, és valamelyest szelektálni a találatok között.

Kérjük meg őket, hogy keressenek információkat a következő témákban akár a foglalkozáson az okostelefonjukon: migráció, bevándorlás, kivándorlás, Szíria, betelepítési kvóta, emberi jogok, 1956.

Ha összegyűlt néhány adat, beszéljük át, helyezzük őket kontextusba, és világítsunk rá, hogy mit tartunk megbízható forrásnak, és mit nem.

 

 

Galambos Rita