Merényletek, fenyegetettség-érzés, félelem – a 2015-ös tragikus események nem hagyják nyugodni a fiatalokat sem. Akár akarjuk, akár nem, ezek a témák beszivárognak az iskola falai közé. De mi a dolgunk velük tanárként?
„Döbbenetes mértékű a gyerekek szorongása. Angliában nemrég készült erről kutatás, amelynek az volt az egyik fő megállapítása, hogy a 11–15 évesek közt az utóbbi 5 évben 40 százalékkal nőtt a szorongással és depresszióval küzdők aránya. A viszonyrendszer, amelyben élünk, elképesztő feszültséget okoz a gyerekekben. Mérhetetlen teherrel küzdenek az iskolában és azon kívül, valamint óriási nehézséget okoz nekik, hogy a szüleiknek nincs rájuk idejük. Sokat tudna segíteni, ha kibélelnék az iskolákat olyan emberekkel, akikkel bizalmi viszonyt lehet létesíteni.”– nyilatkozta a HVG-ek nemrég Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő (forrás).
A tömegkommunikáció és a közösségi média szinte mindenki számára elérhetővé teszi a világ híreit, legyenek azok örömteliek vagy hátborzongatóan kegyetlenek. Kényelmes fotelből nézheti végig bárki egy idegen család tengerparti nyaralásának részleteit épp úgy, mint egy békés nyaralók elleni értelmetlen vérengzés képsorait. És itt, mint tudjuk, nincsenek sárga karikák, amik jeleznék, hogy mi a korhatár: bárki láthatja, hallhatja, sőt annyiszor nézheti meg, amennyiszer csak akarja.
A gyerekek és kamaszok számára legalább annyira értelmetlenek, ijesztőek és megmagyarázhatatlanok ezek a borzalmak, mint számunkra, sokat tapasztalt felnőttek számára. Tegyük a kezünket a szívünkre! Mik voltak a mi első reakcióink, amikor meghallottuk a novemberi párizsi öldöklés hírét? Egyrészt azonnal azt akartuk tudni, hogy az ismerőseink, rokonaik, szeretteink közül lehetett-e ott valaki, aztán azt gondoltuk, hogy tulajdonképpen bármelyikünk ott lehetett volna, aztán pedig azt, hogy: de miért? Miért kell ártatlan embereknek meghalniuk a világ egyik legszebb és legizgalmasabb városában? Mit is jelképez Párizs? Miért is indult be a Facebookon a szolidaritási kampány? Miért nem történt meg ugyanez a szinte ugyanebben az időben Bejrútban történt merénylet kapcsán? Próbáltuk a magunk eszközeivel feldolgozni a történteket, és próbáltunk valami megnyugtatót találni az információhalmaz közepén, hiszen ez a támadás nagyon közel csapott le.
Természetesen merül fel a kérdés:
hogyan tudunk segíteni a fiataloknak abban, hogy mindezt feldolgozzák, és ne induljanak be gyűlölet-, és szorongás spirálok, hogy képesek legyenek kiszűrni a hangulatkeltést és a manipulációt, ugyanakkor megtalálják a saját válaszaikat, a saját megküzdési technikáikat mindezzel szemben.
Akkor nézzük meg, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésünkre pedagógusként, nevelőként, ifjúsági szakemberként?
Beszéljünk róla!
Nagyon fontos, hogy ne titkoljuk el a tényeket, hiszen a legkisebb gyerekek is érzik, ha szorongás, feszültség van a levegőben, nemhogy a kamaszok. Ha otthon nem is néznek tévét, az iskolában úgyis hallani fogják, hogy mi történt, tehát jobb, ha együtt beszélünk róla még akkor is, ha ezért „fel kell áldoznunk” egy tanórát vagy valami más nagyon hasznos tevékenységet. Meg fog térülni.
Tisztázzuk a csoportszabályokat és az alapértékeket!
Amennyiben formális, vagy iskolai keretek között zajlik a beszélgetés, tisztázzuk előre a játékszabályokat. Például:
Vitassuk meg és közösen fogadjuk el ezeket a szabályokat, mert csak ebben az esetben fogják a résztvevők komolyan venni.
Teremtsünk bizalmi légkört!
Őszinteség csak olyan közegben van, ahol a résztvevők biztonságban érzik magukat, tehát nem kell félniük semmilyen ítélettől, retorziótól, kinevetéstől, megbélyegzéstől, és ahol megbíznak egymásban éppen úgy, mint a felnőttben. Az iskolában ez sajnos gyakran nincs így, tehát fel kell építeni ezt a bizalmat.
Legyünk őszinték!
Igen, nem szégyen bevallani, hogy minket is mélyen megráznak az ilyen történések, és bizony vannak tőlük rémálmaink, nehezen tesszük túl magunkat rajtuk, szeretnénk mi is megérteni, hogy mindez hogyan történhet meg.
Engedjünk utat az érzelmeknek!
A feldolgozás során először az érzelmek törnek utat, de már a kamaszok is arra vannak kondicionálva, hogy lehetőleg ne fejezzék ki az érzelmeiket, mert az a gyengeség jele. Hát nem, sőt. Nagyon fontos, hogy a kamaszok megtanulják értelmezni és megfogalmazni, hogy mit éreznek, és meghallgatni és elfogadni mások érzelmeit.
Nincs tabu!
A kamaszok szeretnek provokálni, ám azt is gondolják, hogy van, amiről nem beszélünk.
Ez aztán sokszor okoz feszültséget, és furcsa viselkedést eredményez. Ezért fontos, hogy a furcsa vagy egyesek számára elképzelhetetlen vélemények is a felszínre jöjjenek, viszont azok legyenek „ügyesen” érvekkel alátámasztva, helyre téve. Pl. sokszor elhangzik az az érv, hogy mennyi Magyarországon a menekült, és ez mekkora probléma. Amikor a valós számokkal szembesítjük a résztvevőket, akkor kicsit elcsodálkoznak.
Ne csak a verbalitásra támaszkodjunk!
A krízisek feldolgozásában nagy jelentősége van a nem-verbális technikáknak. Ilyen lehet a rajzolás, festés, drámapedagógiai módszerek, mozgásos gyakorlatok. Viszont ezek bevetésére csak akkor vállalkozzunk, ha magabiztosak vagyunk a kezelésükben. (Itt egy ismeretlen zongorista az egyik párizsi helyszínhez húzta kerékpárral a zongoráját, és eljátszotta John Lennon ikonikus Imagine című dalát: http://www.lexpress.fr/actualite/societe/devant-le-bataclan-un-pianiste-joue-imagine_1735949.html)
A sarkos „igazságok” helyett tanítsunk érvelni!
A kamaszok az iskolában javarészt azt tanulják, hogy vannak egyértelmű magyarázatok a világ jelenségeire, és hogy ezek az „igazságok” tekintélyelv alapján működnek. Márpedig a legtöbb esetben ez nem így van, hiszen akár egy történelmi eseményt vagy jelenséget is lehet több nézőpontból vizsgálni. Ennek gyakorlására ad nagyszerű lehetőséget a vita, és az érvelés.
Azok a fránya tények!
A fiatalok számára elsősorban az érzelmek és a tekintélyen alapuló érvek működnek, mert ezeket szokták meg. Fontos, hogy ne csak sz
embesítsük őket tényekkel, hanem segítsünk is nekik abban, hogy képesek legyenek megbízható forrásokat találni, és ezeket az információkat beépíteni az érvrendszerükbe. Számukra a „barátom mondta” sokszor egyenértékű azzal, hogy ez „az igazság”. A tények, statisztikák, elemzések sokat segíthetnek a tisztánlátásban.
Adjunk rendszeresen lehetőséget az aktualitások feldolgozására!
Egy-egy ilyen foglalkozás után a résztvevők reakciója az szokott lenni, hogy miért nem csináljuk ezt többször? És tényleg, miért nem tesszük többször? Sok az anyag, lemaradásban vagyunk, dolgozatot kell írni… Viszont ezek az alkalmak kiváló lehetőséget biztosítanak olyan készségek fejlesztésére, amit egy hagyományos órán el sem tudunk képzelni: együttműködés, egymásra figyelés, elfogadás, új nézőpontok megismerése, nyitottság, érdeklődés a világ dolgai iránt, önismeret, stb. Aktualitás mindig van, és nincs olyan iskolai tevékenység, óra, foglalkozás, ahová ne szüremlenének be ezek a témák. Érdemes végig gondolnunk, hogy hogyan viszonyulunk ehhez pedagógusként vagy ifjúsági szakemberként, így a váratlan események bekövetkeztekor felkészültebben tudunk foglalkozást vezetni, és egyben hitelesen segíteni.
Néhány olvasnivaló:
„Döbbenetes mértékű a gyerekek szorongása.” – interjú Gyurkó Szilviával.
Mit mondjunk a gyerekeknek a páriszi terrorakciókról?
Hogyan beszéljünk a párizsi tragédiáról gyerekekkel? 5 támpont 4 korosztály szerint.
Galambos Rita
Merényletek, fenyegetettség-érzés, félelem – a 2015-ös tragikus események nem hagyják nyugodni a fiatalokat sem. Akár akarjuk, akár nem, ezek a témák beszivárognak az iskola falai közé. De mi a dolgunk velük tanárként?
„Döbbenetes mértékű a gyerekek szorongása. Angliában nemrég készült erről kutatás, amelynek az volt az egyik fő megállapítása, hogy a 11–15 évesek közt az utóbbi 5 évben 40 százalékkal nőtt a szorongással és depresszióval küzdők aránya. A viszonyrendszer, amelyben élünk, elképesztő feszültséget okoz a gyerekekben. Mérhetetlen teherrel küzdenek az iskolában és azon kívül, valamint óriási nehézséget okoz nekik, hogy a szüleiknek nincs rájuk idejük. Sokat tudna segíteni, ha kibélelnék az iskolákat olyan emberekkel, akikkel bizalmi viszonyt lehet létesíteni.”– nyilatkozta a HVG-ek nemrég Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő (forrás).
A tömegkommunikáció és a közösségi média szinte mindenki számára elérhetővé teszi a világ híreit, legyenek azok örömteliek vagy hátborzongatóan kegyetlenek. Kényelmes fotelből nézheti végig bárki egy idegen család tengerparti nyaralásának részleteit épp úgy, mint egy békés nyaralók elleni értelmetlen vérengzés képsorait. És itt, mint tudjuk, nincsenek sárga karikák, amik jeleznék, hogy mi a korhatár: bárki láthatja, hallhatja, sőt annyiszor nézheti meg, amennyiszer csak akarja.
A gyerekek és kamaszok számára legalább annyira értelmetlenek, ijesztőek és megmagyarázhatatlanok ezek a borzalmak, mint számunkra, sokat tapasztalt felnőttek számára. Tegyük a kezünket a szívünkre! Mik voltak a mi első reakcióink, amikor meghallottuk a novemberi párizsi öldöklés hírét? Egyrészt azonnal azt akartuk tudni, hogy az ismerőseink, rokonaik, szeretteink közül lehetett-e ott valaki, aztán azt gondoltuk, hogy tulajdonképpen bármelyikünk ott lehetett volna, aztán pedig azt, hogy: de miért? Miért kell ártatlan embereknek meghalniuk a világ egyik legszebb és legizgalmasabb városában? Mit is jelképez Párizs? Miért is indult be a Facebookon a szolidaritási kampány? Miért nem történt meg ugyanez a szinte ugyanebben az időben Bejrútban történt merénylet kapcsán? Próbáltuk a magunk eszközeivel feldolgozni a történteket, és próbáltunk valami megnyugtatót találni az információhalmaz közepén, hiszen ez a támadás nagyon közel csapott le.
Természetesen merül fel a kérdés:
hogyan tudunk segíteni a fiataloknak abban, hogy mindezt feldolgozzák, és ne induljanak be gyűlölet-, és szorongás spirálok, hogy képesek legyenek kiszűrni a hangulatkeltést és a manipulációt, ugyanakkor megtalálják a saját válaszaikat, a saját megküzdési technikáikat mindezzel szemben.
Akkor nézzük meg, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésünkre pedagógusként, nevelőként, ifjúsági szakemberként?
Beszéljünk róla!
Nagyon fontos, hogy ne titkoljuk el a tényeket, hiszen a legkisebb gyerekek is érzik, ha szorongás, feszültség van a levegőben, nemhogy a kamaszok. Ha otthon nem is néznek tévét, az iskolában úgyis hallani fogják, hogy mi történt, tehát jobb, ha együtt beszélünk róla még akkor is, ha ezért „fel kell áldoznunk” egy tanórát vagy valami más nagyon hasznos tevékenységet. Meg fog térülni.
Tisztázzuk a csoportszabályokat és az alapértékeket!
Amennyiben formális, vagy iskolai keretek között zajlik a beszélgetés, tisztázzuk előre a játékszabályokat. Például:
Vitassuk meg és közösen fogadjuk el ezeket a szabályokat, mert csak ebben az esetben fogják a résztvevők komolyan venni.
Teremtsünk bizalmi légkört!
Őszinteség csak olyan közegben van, ahol a résztvevők biztonságban érzik magukat, tehát nem kell félniük semmilyen ítélettől, retorziótól, kinevetéstől, megbélyegzéstől, és ahol megbíznak egymásban éppen úgy, mint a felnőttben. Az iskolában ez sajnos gyakran nincs így, tehát fel kell építeni ezt a bizalmat.
Legyünk őszinték!
Igen, nem szégyen bevallani, hogy minket is mélyen megráznak az ilyen történések, és bizony vannak tőlük rémálmaink, nehezen tesszük túl magunkat rajtuk, szeretnénk mi is megérteni, hogy mindez hogyan történhet meg.
Engedjünk utat az érzelmeknek!
A feldolgozás során először az érzelmek törnek utat, de már a kamaszok is arra vannak kondicionálva, hogy lehetőleg ne fejezzék ki az érzelmeiket, mert az a gyengeség jele. Hát nem, sőt. Nagyon fontos, hogy a kamaszok megtanulják értelmezni és megfogalmazni, hogy mit éreznek, és meghallgatni és elfogadni mások érzelmeit.
Nincs tabu!
A kamaszok szeretnek provokálni, ám azt is gondolják, hogy van, amiről nem beszélünk.
Ez aztán sokszor okoz feszültséget, és furcsa viselkedést eredményez. Ezért fontos, hogy a furcsa vagy egyesek számára elképzelhetetlen vélemények is a felszínre jöjjenek, viszont azok legyenek „ügyesen” érvekkel alátámasztva, helyre téve. Pl. sokszor elhangzik az az érv, hogy mennyi Magyarországon a menekült, és ez mekkora probléma. Amikor a valós számokkal szembesítjük a résztvevőket, akkor kicsit elcsodálkoznak.
Ne csak a verbalitásra támaszkodjunk!
A krízisek feldolgozásában nagy jelentősége van a nem-verbális technikáknak. Ilyen lehet a rajzolás, festés, drámapedagógiai módszerek, mozgásos gyakorlatok. Viszont ezek bevetésére csak akkor vállalkozzunk, ha magabiztosak vagyunk a kezelésükben. (Itt egy ismeretlen zongorista az egyik párizsi helyszínhez húzta kerékpárral a zongoráját, és eljátszotta John Lennon ikonikus Imagine című dalát: http://www.lexpress.fr/actualite/societe/devant-le-bataclan-un-pianiste-joue-imagine_1735949.html)
A sarkos „igazságok” helyett tanítsunk érvelni!
A kamaszok az iskolában javarészt azt tanulják, hogy vannak egyértelmű magyarázatok a világ jelenségeire, és hogy ezek az „igazságok” tekintélyelv alapján működnek. Márpedig a legtöbb esetben ez nem így van, hiszen akár egy történelmi eseményt vagy jelenséget is lehet több nézőpontból vizsgálni. Ennek gyakorlására ad nagyszerű lehetőséget a vita, és az érvelés.
Azok a fránya tények!
A fiatalok számára elsősorban az érzelmek és a tekintélyen alapuló érvek működnek, mert ezeket szokták meg. Fontos, hogy ne csak sz
embesítsük őket tényekkel, hanem segítsünk is nekik abban, hogy képesek legyenek megbízható forrásokat találni, és ezeket az információkat beépíteni az érvrendszerükbe. Számukra a „barátom mondta” sokszor egyenértékű azzal, hogy ez „az igazság”. A tények, statisztikák, elemzések sokat segíthetnek a tisztánlátásban.
Adjunk rendszeresen lehetőséget az aktualitások feldolgozására!
Egy-egy ilyen foglalkozás után a résztvevők reakciója az szokott lenni, hogy miért nem csináljuk ezt többször? És tényleg, miért nem tesszük többször? Sok az anyag, lemaradásban vagyunk, dolgozatot kell írni… Viszont ezek az alkalmak kiváló lehetőséget biztosítanak olyan készségek fejlesztésére, amit egy hagyományos órán el sem tudunk képzelni: együttműködés, egymásra figyelés, elfogadás, új nézőpontok megismerése, nyitottság, érdeklődés a világ dolgai iránt, önismeret, stb. Aktualitás mindig van, és nincs olyan iskolai tevékenység, óra, foglalkozás, ahová ne szüremlenének be ezek a témák. Érdemes végig gondolnunk, hogy hogyan viszonyulunk ehhez pedagógusként vagy ifjúsági szakemberként, így a váratlan események bekövetkeztekor felkészültebben tudunk foglalkozást vezetni, és egyben hitelesen segíteni.
Néhány olvasnivaló:
„Döbbenetes mértékű a gyerekek szorongása.” – interjú Gyurkó Szilviával.
Mit mondjunk a gyerekeknek a páriszi terrorakciókról?
Hogyan beszéljünk a párizsi tragédiáról gyerekekkel? 5 támpont 4 korosztály szerint.
Galambos Rita
Támogasd a munkánkat, és tegyünk együtt a fiatalok demokratikus készségfejlesztéséért!
Legyél rendszeres támogatónk, vagy támogass minket egyszeri hozzájárulásoddal!
Amennyiben első kézből szeretnél értesülni a DIA programjairól és képzéseiről, megismernéd módszertani anyagainkat, akkor itt tudsz feliratkozni a hírlevelünkre.
DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY
| Iroda: 1053 Budapest, Károlyi utca 11. II. emelet 1. | Székhely: 1063 Budapest Bajnok utca 13. | hellodia@i-dia.org |
