Keresés
Close this search box.

Beszéljünk a jogokról…

December 10. az emberi jogok világnapja. Ebből az alkalomból osztjuk meg a Citizen Rights projekt keretében készült módszertani segédletet, amely olyan érzékeny téma feldolgozásához ad támpontokat, mint pl. a menekültkérdés.

Nincs könnyű helyzetben az emberi jogok oktatásának ügye ma Magyarországon – ez derült ki a december 10-11. között az Európai Ifjúsági Központ kezdeményezésére megvalósuló Emberi Jogi Fórumon is.  Mert bár a téma fontos, és óriási szerepe lehetne a fiatalok szemléletformálásában, állampolgári nevelésében, a demokratikus értékek megerősítésében, az emberi jogi nevelés több akadályba is ütközik az iskola falai között. Ezek közé tartozik az általános túlterheltség, ami lehetetlenné teszi a szigorúan vett tanmeneten kívüli témák felvállalását, de az is, hogy a pedagógusok néha eszköztelennek érzik magukat a gyakran érzékeny kérdéseket feszegető emberi jogi témák világában.

Pedig az emberi jogi nevelés számos olyan izgalmas kérdést vet fel, amelyek hallatán a felnőttek által oly érdektelennek tartott fiatalok szeme felcsillan, és csupán percek kérdése, hogy belevetik-e magukat olyan kérdések megvitatásába, mint a szólásszabadság, a kisebbségek jogai, az igazságosság, stb. Arról nem is beszélve, hogy e témák feldolgozása pozitív hatással lehet akár egy osztályközösség mindennapjaira is, mert az izgalmas témákat felölelő, interaktív és inspiráló légkörű foglalkozás segít abban, hogy egymással szemben is nyitotabbak, elfogadóbbak és konstruktívabbak legyenek.

Amíg az emberi jogi témák még keresik a helyüket a közoktatás világában, addig is örülhetünk azoknak a civil kezdeményezéseknek, amelyek az iskola falain kívülről érkezve igyekeznek e kérdéseket elültetni a fiatalok fejében. Ilyen volt a Citizen Rights is, egy nemzetközi projekt, amelynek hazai megvalósításában a DIA is részt vett, és amelynek keretében több budapesti iskolában valósítottunk meg tematikus emberi jogi foglalkozásokat. Ezek tapasztalatait és módszertanát foglalja össze az itt közreadott elektronikus kiadvány.

A dokumentum innen letölthető.

Ha további inspirációt keresel az emberi jogok oktatásának témájában íme néhány hasznos link:

Kompasz kézikönyv

Kézikönyv az emberi jogok oktatásához. 

Az Amnesty International ingyenes emberi jogi foglalkozásai.