Keresés
Close this search box.

Világjárvány esetén kötelezővé kellene tenni a védőoltást – VoxPop mentőöv

Nyomtatható mentőövcsomag a cikk végén.

 

Abban talán már mindenki egyetért, hogy nagyon jó lenne megszabadulni a koronavírustól és a vele járó lezárásoktól; újra félelem nélkül együtt lenni a családunkkal és a barátainkkal, beülni a kedvenc kávézónkba vagy végre mozizni egyet. De abban nem mindenki ért egyet, hogy hogyan is kellene eljutni eddig…

 

Nem csak a saját jóllétünk, hanem rengeteg polgártársunk egzisztenciája is múlik azon, mikor tud az élet visszatérni a régi kerékvágásba. Ehhez a sokat emlegetett nyájimmunitáson keresztül vezet az út, de ettől még sajnos messze vagyunk, így a kormányok egyik legfontosabb feladata az oltási hajlandóság növelése.

 

Ennek módjáról azonban éles vita folyik.

Egyesek a kötelezővé tétel mellett érvelnek, mások megelégszenek az „oltási igazolványosok” mozgásterének bővítésével, és van, aki pedig minden oltottság alapján történő megkülönböztetést elutasít.

Forrás: Unsplash/Hakan Nural

 

Bár a hazai jogszabályok megengednék a kötelezővé tételt, és jelenleg is számos kötelező védőoltás van, egyelőre a kormány egyértelműen kijelentette, hogy a koronavírus elleni oltás önkéntes marad. Jelenleg hasonlóan cselekszik a legtöbb ország, és az oltásba vetett bizalom növelésén és edukáción, illetve hazánkban az oltottsággal járó többlet jogokon keresztül igyekszenek az állampolgárokat az oltás felé terelni. Ugyanakkor egyelőre kérdés, hogy elegendő számú embert meg lehet-e így győzni.

 

Segíthet a helyzeten az oltás kötelezővé tétele? Vagy csak fokozza az ellenállást, gyanakvást az oltással kapcsolatban? Elég veszélyes a koronavírus, hogy kötelező legyen oltatni ellene? Ha a kijárási korlátozás a sérülékeny csoportok védelme érdekében kötelező volt, miért nem lehet az az oltás is?

 

Fontos, hogy erről a mindannyiunkat érintő kérdésről megfelelő keretek között tudjunk vitázni, a lehető legtöbb szempont figyelembevételével! A vitához a címben szereplő tételmondatot ajánljuk:

Világjárvány esetén kötelezővé kellene tenni a védőoltást

 

A vitajáték segítségével ezt az aktuális témát lehet szabadon, de mégis praktikus keretek között átbeszélni.

 

De mi az a Vox Pop?

 

 

A VoxPop egy olyan társasjáték és eszköz, aminek segítségével a formális vitázásban kevéssé jártas társaság is képes egy témát alaposan és élvezetesen megvitatni úgy, hogy mindenki azonos megszólalási lehetőséget kap a beszélgetésben. Egy fejlesztő eszköz, ami segít új tudást szerezni és nem utolsó sorban: közelebb kerülni egymáshoz. A játék során a résztvevők a tételmondat mellett vagy ellen fogalmaznak meg érveket. Ám néha a legjobbakkal is megesik, hogy kifogynak az érvekből vagy egyszerűen egy kis inspirációra, információra van szükségük. Ilyenkor tudnak a játékosok mentőöv kártyát húzni.

A mentőöv ki tud húzni a szorult helyzetből és segítséget nyújt abban, hogy hiteles és releváns tényeket ismerjünk meg a tételmondatról. Egy tételmondathoz tartozik 6-8 kártyára nyomtatott mentőöv. Minden mentőövön egy információ, statisztika, törvény, idézet szerepel.

 

Korábbi cikkünkben részletesen írtunk arról, hogy milyen egy jó mentőöv, és hogyan álljunk neki a saját kártyák készítésének.

 

Nézd meg az összes korábbi mentőöv-csomagunkat!

 

Töltsd le ezt is: Világjárvány esetén kötelezővé kellene tenni a védőoltást – NYOMTATHATÓ MENTŐÖV LETÖLTÉS

 

Jó vitázást kívánunk!

*****

 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/Mat Napo