Keresés
Close this search box.

TérTánc: több, mint tánc

Pörögnek az események: helyzetjelentés a TérTánc program salgótarjáni és pécsi fejleményeiről.

A karácsony előtti napokban a salgótarjáni SITI-ben (a helyi ifjúsági közösségi tér) 10 helyi önkéntes középiskolás egy teljes napot töltött együtt 20 általános iskolással, és kreatív foglalkozásokat tartottak nekik. Mi köze van a zenekarnak a salgótarjáni gyerekekhez? És hogy jönnek ide az önkéntes középiskolások? A válasz az, hogy a résztvevő gyerekek közel 500 társukkal június 10-én a Budapesti Fesztiválzenekarral (BFZ) lépnek majd fel a Hősök terén. Az önkéntes középiskolások pedig szerettek volna abban segíteni, hogy a táncoló gyerekek (köztük sok hátrányos helyzetű) ismerkedjenek meg egymással, legyenek közös élményeik, hogy majd a táncpróbákon is tartsák egymásban a lelket, a lelkesedést.

Talán még emlékeztek arra, hogy nyáron szerveztünk egy tábort Hollókőn azoknak a gyerekeknek, vagyis egy részüknek, akik felléptek 2016. júniusában a Hősök terén a Budapesti Fesztiválzenekarral. (Link a cikkhez) Hívtunk ebbe a táborba új gyerekeket és fiatalokat is, hogy ismerkedjenek egymással a következő fellépés előtt, és szerezzenek közös élményeket, hiszen az egész projekt legfőbb célja éppen ez. Voltak köztük páran Salgótarjánból, akikkel már találkoztunk korábbi programjainkon. Ilyen volt például Virágos Dorottya, aki középiskolás diák, és a salgótarjáni Speak Smart csoport önkéntes vezetője. Hogy kik ők? Olyan lelkes középiskolások, akik szívesen vannak együtt, és tesznek jót másokért.

Így történhetett, hogy miután összeállt a salgótarjáni közel 25 fős TérTánc csapat, a középiskolások egyszerűen fogták magukat, és kitaláltak egy olyan egynapos programot, amikor a táncoló gyerekek játszva megismerhették egymást, közösen alkothattak is, és mindezt éppen karácsony előtt.

„Szóval, nem mindennapi, tényleg ünnepi élmény volt a mai nap. Jól sikerült a szervezőknek, és a kisebbeknek egyaránt. Végül kb. 20 gyerek jött el, és a Speak Smart csoporthoz is csapódott most 5-6 önkéntes fiatal. Összesen legalább 35-en voltak, a 9-től a 15 évesig, de nem volt ebből gond. A gyerekek, bár itt találkoztak először, ügyesen együttműködtek, feltalálták magukat a játékokban és még barátkoztak is.  Az önkéntes fiatalok igazán odatették magukat: színdarabot írtak, rendeztek, kézműves standokat állítottak fel, vitajátékokat és izgalmas drámajátékos feladványokat találtak ki, hogy megismerhessék a gyerekeket. Jó alkalom volt ez az első találkozásra, ismerkedésre, a közös próbákra való ráhangolódásra. És meg is van az eredmény: már most szeretik a TérTánc-ot és várják a próbákat, no meg a fellépést.” – mondta el nekünk egy segítő pedagógus.

Hogy mindez miért érdekes? Mert mi a BFZ-vel közösen azt a célt tűztük ki, hogy a TérTánc legyen több, mint tánc, és hogy minél több településen induljon el valami olyan kezdeményezés, ami összehozza a különböző hátterű gyerekeket, és hosszú távon nélkülünk is tud működni. Itt most két iskola kisdiákjaival más iskolákba járó fiatalok foglalkoztak, és már most világos számukra, hogy folytatni fogják, mert van közös dolguk. Már kicsit ismerik egymást, az utcán nem fognak csak úgy elmenni egymás mellett, számítanak egymásra, van bizalom.

Közben elindultak a táncpróbák is mind a 25 helyszínen. Mutatunk néhány képet Pécsről, az Élménytár Tanodából, ahol szintén önkéntesek és szakemberek foglalkoznak délutánonként a rászoruló gyerekekkel, a közös tanulástól, a mese-maratonon át a forrásteremtő futásig. És mindezt azért, hogy azoknak a gyerekeknek is legyenek céljaik, élményeik, és sikereik, akiket nap, mint nap csalódás és kudarc ér az iskolában, akik nem járnak különórákra, és nagy szükségük lenne fejlesztésre.

És akit a budapesti fellépés is érdekel: június 10-én este 6-kor találkozunk a Hősök terén, de addig még tudósítunk a fejleményekről, mert lesznek bőven.

Galambos Rita