Keresés
Close this search box.

Mire érdemes figyelni egy vita témakörét felölelő szakmai esemény megvalósításánál?

Évente egyszer Budapesten találkozunk az Egy hajóban evezünk közösségi vitaklub programunk résztvevőivel és vezetőivel. A vitanap egy olyan közösségi esemény, amikor a különböző vitaklubokból érkező tagok megismerhetik egymást, találkozhatnak régi ismerősökkel és egyenrangú partnerként vitáznak, beszélgetnek, játszanak egymással egy egész napon át. Idén a senior és a junior vitaklubokból összesen 15 helyszínről érkeztek résztvevők és 6 szakértő is csatlakozott hozzánk, így közel 80-an vettünk részt minden programelemben: a vitasarok kipróbálásában, a csapatépítésben és reflexióban, valamint a vita gyakorlati használatában is.

Vitasarok

A vitanap olyan esemény, ahol a diverzitás sok szempontból megjelenik, például a résztvevők életkorában és iskolai végzettségében, szociális és családi hátterükben, valamint lakóhelyük elhelyezkedésében. Ez utóbbi az esemény kezdetét és végpontját tekintve a szervezés szempontjából is befolyásoló tényező.

Figyelembe kell vennünk, hogy sok résztvevő tömegközlekedéshez van kötve (esetleg több átszállással, több órás menetidővel) – ezáltal egy fix menetrendhez, ami nem fog igazodni az általunk szervezett programokhoz. Éppen ezért van szükség egy megérkező sávra a fő program elkezdése előtt, illetve egy távozó sávra a fő program befejeződése után.

Ezekre az akár egy-másfél órás holtidőkre pedig reagálnunk kell – ez hívta életre a vitasarkot. Az esemény kezdete előtt jóval korábban megérkező résztvevők így nem unatkoztak, amíg a többi meghívottra vártak, hiszen el tudták magukat foglalni: különböző morális dilemmákról, tételmondatokról beszélgethettek, vitázhattak, társasjátékokat próbálhattak ki, megismerhették a vitanap szabályait. Az esemény végeztével pedig itt maradhattak azok, akiknek egyébként valamelyik pályaudvaron kellene várniuk a vonat vagy helyközi busz elindulására.

Arról nem is beszélve, hogy az egyébként különböző helyekről érkezők vitaklub vezetők vagy vitaklub résztvevők a fő programokon kívül a vitasarokban kötetlenül lehettek együtt, beszélgethettek, játszhattak, kapcsolódhattak egymással. Így a kapcsolatok építéséhez, új emberek megismeréséhez is egy extra lehetőséget biztosított.

Csapatépítés és reflexió

Nagyon izgalmas volt ekkora létszámú résztvevővel csapatépíteni. Ezzel a blokkal a ráhangolódáson túl azt szerettük volna elérni, hogy azok is, akik még nem vettek részt vitanapon, megismerjék azt a kötetlen DIA-s hangulatot, amiben mi dolgozni szeretünk.

Bemelegítésképpen Pacsi-kézfogás-tánc-bokapacsi mozgásos játékkal kezdtünk. Az instrukció így szólt: akivel éppen találkozol a térben, azzal pacsizz, de csak azzal az egy emberrel! Ugyanígy a kézfogás, táncmozdulat és bokapacsi. Majd amelyik formát a tréner említi, meg kellett keresni a tömegben azt az embert, akivel az adott köszönést elvégezték.

Ebből a mozgásból váltottunk az általunk nagyon kedvelt 1-1 perces Rapid randira, ahol most mindenki először egy értéket húzott (pl. őszinteség, egyenlőség, tisztelet stb) megkereste az ugyanezzel az értékkel rendelkező párját és vele beszélgetett saját magáról, egy számára fontos emberről és arról, hogy mit jelent nekik az érték, amit kihúztak. A nap eleji csapatépítő blokkot pedig a jól ismert Áll odával zártuk (Gondolkodjunk 3D-ben! kiadvány 104. oldal).

Minden eseményünk tematikájánál nagyon fontos a jól felépített lezárás, ahol a résztvevők tényleg kifejezhetik a foglalkozással kapcsolatos pozitív és negatív meglátásaikat. Erre van egy részletes visszajelző kérdőívünk, amit mindenki egyénileg tölt ki, de előtte most is közösen reflektáltunk a napra. Három flipchart táblát állítottunk fel, három kérdéssel. Mi volt a mai napban a legérdekesebb? Hány emberrel beszélgettem, akikkel eddig még sosem? Milyen élőlény lenne a mai napom? Nagyon izgalmas volt, hogy mindegyik tábla majdnem 80 db post-ittel telt meg. A trénerek itt összefoglalták a válaszokat.

Végül a Lépj egyet a körbe! feladatot választottuk, ahol összeálltunk egy hatalmas körbe, majd a napra vonatkozó állítások hangzottak el és mindenki, aki magáénak érezte a mondatot egyet-egyet előre lépett. Így kerültünk közelebb egymáshoz.

A vita gyakorlatban

A vitanap fő programeleméhez speciális tartalommal készültünk, a fókuszban ugyanis a problémamegoldás, a kutatás és egy téma jobb megismerése állt. Mivel több mint 70 résztvevőt vártunk, így kulcsfontosságú volt, hogy jól osszuk be a csapatokat, mindenki lehetőséghez jusson benne és a differenciálás is teret nyerjen.

Idén életkor szerinti bontásban hoztunk létre hat asztaltársaságot, így bőven volt lehetőség a különféle vitaklubokból érkezők ismerkedésére és a közös munkára is. Hat fókusszal készültünk és ezen fókusz mentén kellett a résztvevőknek a nap végére megalkotni egy olyan közösségi teret, ahol ezek a témák, problémák és maguk az érintettek is megjelenhetnek. Minden csapat speciális fókuszú feladatot kapott, mely így hangzott:

“Képzeljetek el egy közösséget teret, amelynek fókuszában

  • a fogyatékos emberek állnak.”
  • a csapatépítés áll.”
  • a tinédzserek, kamaszok állnak.”
  • az érdekérvényesítés és aktivizmus áll.”
  • a nehéz helyzetben élők állnak.”
  • a nők állnak.”

 

A munkához egy-egy külső szakértőt is bevontunk, aki tudásával segíthette a fiatalok adott témában való elmélyülését. A délelőtti blokkban az asztaltársaságok a témájukkal ismerkedtek: definiálták a legfontosabb kulcsszavakat, kutattak online, offline és a szakértő segítségével, majd megalkották azt a perszónát is, aki elképzeléseik szerint a közösségi klubjukba fog majd járni.

Délután egy kis felkészülést követően már a mini szónoklatoké és a plénumban zajló Képviseleti kooperatív vitáé (Egy hajóban evezünk kiadvány 71-73. oldal) volt a főszerep, ahol a csapatok egy-egy delegáltja vitázott, egyeztett arról, hogy vajon milyen lenne egy olyan közösségi tér, amelyben minden addig tárgyalt fókusz teret kap. 

Kétségtelen, hogy idén is igazi, vitához kapcsolódó kihívásokkal készültünk a résztvevőinek, akik a facilitátorok, szakértők és a vitaklubvezetők támogatásával végül hatékonyan részt tudtak venni a folyamatban és a témák, a kutatás valamint a szakértők által az adott fókuszban sok új információt szereztek, sőt rá tudtak pillantani arra egy új perspektívából is.

Ennek a szakmai-módszertani résznek most nem a különböző vitaformák kipróbálása, hanem sokkal inkább a vita hatékony megalapozása és gyakorlati haszna, vagyis egy téma alapos megismerése, kutatása volt a célja, így a vitaklubok olyan eszközöket és tudást vihettek magukkal, amit majd a vitaklub alkalmak során aktívan tudnak helyi témák, problémák mentén is használni. 

A bejegyzést írta: Csatári Tamara, Pázmán Zsóka, Lencse-Csík Orsolya, Bozóki Anna

Karácsonyi rendelési határidő

A webshopunkban december 13-ig leadott rendeléseket tudjuk garantáltan karácsonyig kiszállítani. Természetesen ezt követően is várjuk a megrendeléseket, azonban a következő postázás időpontja január 6.

Köszönjük megértésedet, és kellemes ünnepeket kívánunk!