Gimnasztikai labdákkal felturbózott tanterem, iskolai mobilapplikáció, városszépítő gerillaakció is szerepelt a Speak Smart programban versenyző középiskolások ötletei között, melyekkel jobbá tennék a körülöttük élők életét.
Április 16-án valósult meg a SpeakSmart! Fórum, amely egyben a programban résztvevő csapatok közti végső megmérettetés is volt. Az ország minden szegletéből érkeztek középiskolás korú társadalmi innovátorok a budapesti Európai Ifjúsági Központba, hogy megismerkedjenek egymással, és bemutassák az őket legjobban zavaró helyi problémára kidolgozott megoldási terveiket.
A Speak Smart fórum egy féléves folyamat lezárása volt, amelynek célja, hogy ösztönözze a középiskolás fiatalokat a játékos problémamegoldásra, és saját közösségeik fejlesztésére. A nap folyamán láthattuk, hogy a kezdeményezés sikeres volt, a diákok nagy lelkesedéssel és kitartással vetették bele magukat a munkába. A fiatalok által megcélzott helyi problémák és az azokra adott megoldások egyaránt sokfélék voltak. Volt csapat, amely egy iskola körüli futópálya létrehozását tűzte ki célul, volt, amelynek tagjai ingyenes és állandó WiFi szolgáltatást alakítanának ki az iskolájukban, egy másik kezdeményezés, a Nagytesó Program pedig egy pályaválasztást segítő közösségi platform.
A diákok elszántságát és lelkesedését látva kijelenthetjük, hogy az általuk kidolgozott ötletek remélhetőleg nem csupán kedves tervek maradnak a jövőben – hanem valódi kezdeményezések. Szabó Andrea diákja a ráckevei Ady Endre Gimnáziumból érkeztek: ők nyári programokat szeretnének szervezni azoknak az ovisoknak és kisiskolásoknak, akiknek a szülei nem tudják folyamatosan megoldani a felügyeletet, a napközis táborokat pedig túl drágának találják. A diákok ötlete nagy sikert aratott, Andrea elmondása szerint a szakértői egyeztetéseken a városi óvodavezető is támogatta a projektet, így az a nyár folyamán máris a megvalósulás útjára léphet.
Ugyanilyen sikeresnek bizonyult a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Piramid csapatának megoldási terve is. Az életre felkészítő, 12-13 éves korosztálynak szóló 3D-s társasjáték ötletét helyi vállalkozók és innovációs szakemberek már fel is karolták, és vállalták, hogy segítenek a diákoknak a kivitelezésben. Buda Andrea, a csapat felkészítő tanára szerint a SpeakSmart! módszertana azért is hasznos, mert az egyetemen tanított, hagyományos pedagógiai módszerekkel sokszor csak a megoldást magát adjuk a diákok kezébe, gondolkodni és új ötleteket keresni azonban nem tanítjuk meg őket, pedig a való életben ez utóbbi kompetenciákra van igazán szükség.
A releváns problémák azonosítása és innovatív megoldások keresése Tóth László, a budapesti Apáczai Csere János Gimnázium tanára szerint is kiemelkedően fontos. Az ő csapata, „Az egészség angyalai” kezdetben a kamaszok testképzavaraival szeretett volna foglalkozni és egy preventív jellegű megoldási terven gondolkodtak. A szakértőkkel való egyeztetés után azonban a diákok arra jutottak, hogy ez túl érzékeny téma és bizalmi kérdés a középiskolások körében, így végül egy egészségnap megszervezése mellett döntöttek. Erre a következő tanév elején az iskolai DÖK támogatásával sor is fog kerülni.
Megvalósulás útján jár már a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium Sapere Aude csapatának ötlete is. A 11. osztályos fiúk minden nap szembesültek az iskolai e-napló korszerűtlen honlapjának kellemetlenségeivel, ezért úgy döntöttek, egy okostelefonos applikáció fejlesztésébe kezdenek. Ötletük hasznosságát egy iskolai közvélemény-kutatással is igazolták: a gimnázium diákjainak egyharmada töltötte ki azt a webes kérdőívet, amelynek eredményei szerint a széleskörű információáramlás biztosításához szükséges, hogy az iskolai szolgáltatások is haladjanak a korral. A fiúk kész üzleti tervvel érkeztek a versenyre: az applikáció fejlesztését informatikusokkal, arculatát az iskolájuk OKJ-s képzésén tanuló grafikusokkal együttműködve valósítanák meg. A fenntarthatóságra is gondoltak: ha az applikáció elkészül, a diákokat is érdeklő hirdetésekkel biztosítanának forrást a folyamatos fejlesztéshez. Ötletük annyira meggyőzőnek bizonyult, hogy végül a zsűri nekik ítélte a három díj egyikét.
A verseny bírái szerint az összes csapat jól átgondolt, izgalmas megoldási tervvel rukkolt elő. A diákok számos érintettel és szakértővel egyeztetve térképezték fel a problémák okait, miközben a hosszú távú fenntarthatóságra is gondoltak. Ez az alaposság a prezentációkon is látszott: néhány csapat bemutatkozója egy pitch-versenyen is sikeresen megállta volna a helyét.
A három, egyenként 100.000 forint értékű támogatást végül a Sapere Aude (Illyés Gyula Gimnázium, Budaörs), a Rolling Room (Szent Gellért Gimnázium, Gyomaendrőd) és az Éjszakai surranók (Speak Smart Klub Salgótarján) csapata nyerte.
Tillinger Zsófia