Gondolatok egy iskolai vitanapról
#Olvasmány 2015.04.24

A Szólj bele! Program a DIA vitakultúra-fejlesztő kezdeményezése, amelyben idén is több iskolai vitaesemény valósul meg, ahol a diákok  egy izgalmas témát járnak körbe a párbeszéd eszközeivel. Az alábbiakban egy tanárnő személyes beszámolóját olvashatjátok.

 

unnamed-5_Fotor

 

Március 26-án tartottuk Buda Andrea kolléganőmmel az iskolai zaklatásról szóló vitanapot, amelyen harminc diák vett részt, hetedikesektől tizenharmadikosokig.

 

 

Az előkészületek, a tervezés sokszor nehezen volt összeegyeztethető az iskolai munkával, viszont a vitanap előtti délutánon azt éreztem, hogy

 

most valami olyasmit csináltam, csinálok, ami igazán közel áll hozzám.

 

Ez alatt azt értem, hogy a programok összeállítása, az eszközök beszerzése, a diákok bevonása, a vendégekkel való kapcsolattartás, tehát a szervezés kihívást jelentett, így a megoldás, kivitelezés elégedettséggel töltött el. Az első nagyobb problémát az jelentette, hogy több diák szeretett volna jönni, mint ahányan befértek a terembe, így nemcsak szerdán, hanem még csütörtök reggel is sorsot kellett húznunk egy-egy osztály tanulói között.

 

A diákok végig nagyon aktívak voltak, talán két olyan tanuló volt, aki (az egy kötelező feladaton kívül) nem szólalt meg. Külön örültem annak, hogy nem jelentett gondot, hogy a legkisebbek és a legnagyobbak együtt dolgozzanak, sőt, a végén épp egy hetedikes és egy tizenharmadikos fiú beszélgetését csíphettem el.

 

 

A foglalkozás első részében már az ismerkedős- és jégtörő játékok is jól működtek,

 

a kölönböző formátumú vitáknál pedig már-már túl aktívak voltak a diákok, annyi vélemény és érv hangott el, hogy az utolsó állításra nem maradt idő.

 

 A második “felvonásban” a zaklatás témáját kezdtük el boncolgatni. Itt érdekes tapasztalat volt, hogy bár sok diák úgy nyilatkozott előzetesen, hogy alig vannak ismereteik a témáról, mégis maguktól össze tudták szedni a bullying különböző formáit, a zaklatáshoz vezető okokat és az abból kinövő következményeket. A problémafa elemeinek felírása az én feladatom volt, és kifejezetten nehéznek találtam, hogy egyszerre találjam meg az összetartozó elemek helyét, világosan írjam fel őket és közben szólítsam a jelentkező tanulókat. A zaklatás megelőzősével kapcsolatos gondolataikat csoportokban gyűjtötték össze, a prezentációknál pedig kiderült, hogy itt is elég tájékozottak.

 

 

A word café beszélgetések a meghívott szakértőkkel eleinte lassabban indultak, és (ahogy ezt a reflexiókban is elmondták) akkor váltak izgalmassá, amikor letelt a beszélgetésekre szánt idő idő. Bár volt olyan diák is, aki szerint a kínos csöndtől mentettük meg őket a cserére történő felszólítással. Szerintem ezek a beszélgetések azért is voltak nagyon fontosak, mert a nap addigi részei nem voltak elég specifikusak. Tehát nem neveztünk meg konkrét eseteket, nem vizsgáltuk elég mélyen a zaklató és a zaklatott fél helyzetét, a szakértőink viszont éppen ezt (vagy ezt is) megtették, így a diákok szerintem azt érezték, hogy a témát kellő mélységben megismerték.

 

A levezető beszélgetésben a word café tapasztalatain túl az egész napról is kérdeztük a gyerekek véleményét többször is. Végig nagyon lelkesek voltak, sokukat az lepte meg, hogy mennyire jól együtt tudtak dolgozni ismeretlen társaikkal, milyen aktív volt mindenki és mennyire elfogadó a kis közösség. Rengetegen elmondták, hogy nagyon szeretnék, ha máskor is lenne hasonló program, más témákról is szívesen beszélnének, illetve arra is utaltak, hogy szerintük az egész iskola számára érdemes lenne erről (és más) témáról beszélni. Valóban hálásak voltak a programokért, és

 

sokan meg voltak lepve, hogy unalmas pillanatok nélkül töltöttek el egy ennyire sűrű napot az iskolában.

 

 

A program után hihetetlenül el voltunk fáradva (főleg szellemileg, de én fizikailag is a sok álldogálás miatt), viszont annyi pozitív visszajelzést kaptunk, amennyit még egy nagyon sikeres tanítási naptól sem mernék elvárni. A nap szakmai hasznosságán túl a személyes oldalt is nagyon fontosnak érzem: az egy iskolába járó, de korábban egymás számára ismeretlen diákok és tanárok (hisz sok tanulót nem tanítunk) megismerték egymást, közelebb kerültek egymáshoz.

 

Győriné Buti Boglárka