Az előző blogposztban betekintést nyerhettetek egy igazán inspiráló találkozóba, amikor fiatalokkal foglalkozó szakértőkkel gondolkoztunk arról, hogy milyen ismérvei is vannak a fiatalok helyi ügyekbe való bevonásának.
Most az ebből a beszélgetésből született és javaslatcsomaggá formált gondolatokat osztjuk meg veletek.
Mi szükséges ahhoz, hogy a fiatalok aktívabbak legyenek és bekapcsolódjanak helyi ügyek megoldásába?
Attitűd:
- Legyen partneri és ne a hierarchia határozza meg a fiatalok és a felnőttek viszonyát.
- A kapcsolat építése kiemelten fontos: tudjanak és merjenek a kérdéseikkel hozzánk, szakemberekhez fordulni.
Ehhez szükséges megteremteni egy elfogadó és reflektív légkört, melyben lehet hibázni, hiszen a hiba maga a tanulás szükséges velejárója.
Keretek:
- Legyenek keretek, de maga a rendszer, amiben a fiatalokkal dolgozunk, tudjon rugalmasan reagálni a változásokra.
Alkossuk meg közösen a fiatalokkal azt a rendszert, ahogyan együttműködünk. Jelenjenek meg az egyéni igények éppúgy, mint az egymás felé támasztott elvárások is. Beszéljük meg a közös munka célját, illetve azt is, hogyan tudunk időről-időre rátekinteni a haladás mértékére és minőségére; azaz hogyan halad a munka üteme és annak tartalma.
Környezet:
- Legyen inspiráló, motiváló.
Lehessenek a fiatalok olyan helyen és olyan öltözetben, amiben kényelmesen érzik magukat, gondoskodjunk a közös gondolkodást serkentő “nasiról” is.
Közösség:
- Fordítsunk figyelmet a diákok közösséggé formálódására is.
Építsünk az együttműködési feladatokra, gyakorlatokra, hagyjuk, hogy meg tudják beszélni a saját tapasztalataikat és adjanak konstruktív visszajelzésket egymásnak. Mutassunk rá a közös pontokra, valamint arra is, hogy a sokszínűség önmagában érték.
Ötlet:
- Az ötletet a fiatalok hozzák, ne belőlünk szakemberekből induljon ki.
Ők határozzák meg, nekik mi jelent problémát. Így sokkal könnyebb elköteleződniük is. Vegyük komolyan az ötleteket, és hangsúlyozzuk, hogy nincs rossz ötlet. Ismerjük el a saját, számukra gondot okozó problémákat.
Folyamat:
- Kezdjük kis lépésekkel, fokozatosan.
A fő problémát bontsuk kisebb alproblémákra, és kezdjük az egyszerűbbekkel!
- Tegyük átláthatóvá a folyamatot: honnan hova fogunk eljutni? És éppen most hol tartunk ebben?
Használhatunk ehhez bármilyen közösen elkészített szemléltető eszközt is, idődiagrammot, bármit ami segít egyben látni a folyamatot.
Befektetett energia:
- Komolyan, felelősséget vállalva, időt szánva a közös munkára. Semmiképpen se tegyük kötelezővé a feladatot.
Ne felejtsünk el visszatérni arra, hogy kinek milyen határidőkkel, milyen feladatai voltak. Láttassuk, hogy miért szükséges az adott feladat elvégzése a cél elérése érdekében. Derítsük ki, hogy ha valaki nem tudta teljesíteni a vállalt feladatát, miért nem történt meg, és a jövőben hogyan tudja a feladatot elvégezni / pótolni. A hasznos tevékenységek, összefüggések mind hatással vannak a motiváció fenntartására.
Visszajelzések:
- Hangosítsuk ki, ha elértünk egy mérföldkőhöz.
Értékeljük a közös munkát. Mi volt, amit pozitív volt benne, mi működött kevésbé jól, min lehetne legközelebb változtatni, hogy jobban menjen?
- Hangsúlyozzuk, hogy a változáshoz idő kell.
Támogassuk a fiatalokat, és mutassuk meg, mit értek el ezidáig, hol tartunk a folyamatban, és bátorítsuk őket!
Hatás:
- Olyan célokat válasszunk, melyet valóban meg is lehet valósítani és amire valóban lehet ráhatásuk.
Fontos, hogy hallgassuk meg a fiatalokat a hogyan-ról. Lehet, hogy a lelkesedésük és ötleteik előre visznek olyan helyi ügyeket, melyről azt gondolnánk, hogy nem előremozdítható. Magát a problémát tegyük nagyon konkréttá, így a megoldást is könnyebb lehet megtalálni rá.
Nézzétek meg egy korábbi írás-sorozatunkat a visszajelzésről. Az első részt itt találjátok.
Ha szeretnétek néhány praktikus tippet, hogyan lehet a csoportból csapat, olvassátok el ezt a cikkünket.
Végül pedig ha érdekel Benneteket, hogy hogyan tudnátok a diákokkal saját kutatást végezni, töltsétek le a Te is lehetsz kutató! kiadványunkat.
Cikksorozatunk első részét itt olvashatjátok.
Minél több közös munkát kívánunk!
Ha szükségetek van bármilyen további munícióra, keressetek bennünket!
Korenyák Szofi