Elköszön a Szólj bele! Program

2015-ben sok száz vitaesemény, több ezer résztvevő, tucatnyi képzés, és megszámlálhatatlan mennyiségű élmény és találkozás után elbúcsúzunk a Szólj bele! Programtól.

Talán mondanunk sem kell, de a szívünkhöz nőtt ez a vitakultúra-fejlesztő program, és az a cél, hogy lehetőséget teremtsünk a fiatalok és döntéshozók közötti érdemi párbeszédre.

A Szólj bele! Programban azért dolgoztunk, hogy minél több középiskolás megértse: érdemes bekapcsolódnia és aktívan részt vennie a közösségi dilemmák és ügyek megvitatásában. Hogy megtapasztalják, a felnőttek valóban kíváncsiak a véleményükre, odafigyelnek rájuk, számítanak a szempontjaik.

A program öt éve során rengeteg izgalmas közösségi kezdeményezés indult el azoknak az elkötelezett pedagógusoknak köszönhetően, akik gyakran éveken át velünk tartottak a Szólj bele! Programban. És nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a projekt sok-sok tanulságot és megfontolnivalót nyújtott számunkra is.

Köszönetképpen és a visszatekintés céljából összegyűjtöttük egy kiadványban mindazt, amit ez a program számunkra jelentett, és amiről úgy gondoljuk, hogy mások számára is inspiráló, elgondolkodtató lehet.

Karácsonyi vásár és játékdélután

Szeretnél egy kis karácsonyi hangulatot, teát, sütit és sok játékot meg nevetést? Gyere el hozzánk december 12-én, és tölts egy délutánt velünk, ahol a középpontban a játék és a közösség áll.

  • 2025. december 12. 14:00-20.00
  • DIA iroda – 1053 Budapest, Károlyi utca 11. II. emelet 1. (5-ös kapucsengő!)

Regisztrálj az eseményre a 10%-os kuponért!