Kedves Blogolvasó, a következőkben olvasható rövid, de mégis élményekre alapozott beszámolót tőlem a DIA gyakornokától olvashatjátok. Ez a bejegyzés azért készül, hogy minden érdeklődő, lássa, olvassa milyen is egy DIA által szervezett foglalkozás, képzés,oktatás. Ez a kick-off esemény az Egy hajóban evezünk projekt régi és újonnan csatlakozó tagjai számára készül. A régieknek kapcsolattartás és a projektben elvárt események szempontjából, az újaknak pedig minden információ és tudás átadása a célunk. Az online eseményen én legfőképp azért vettem részt, hogy figyelemmel kísérjem mi történik egy ilyen alkalmon, és megosszam ezt egy rövid beszámoló formájában.
A kick-off eseményt a DIA igazgatója nyitotta meg. A beszéd visszaemlékezés volt többek között a már elért célokra, eredményekre fókuszálva, de szóba került még a projekt jelene és jövője is. Az egy hajóban evezünk projekt 2021 őszén indult el, de most szinte pontosan 2 évvel később már 17 vitaklub működik országszerte. Ezek a klubok sokszínűek, mind társadalmi rétegekben, életkorban, elhelyezkedésben és megvalósításban egyaránt. “Az egyik legfőbb célja vitaklubjainknak pedig az, hogy a benne dolgozó, vitázó tagok az érdekérvényesítésre váljanak képessé.” – említette a DIA vezetője a megnyitójában.
Miután a technikai információk elhangoztak, például a képkészítésre engedély kérés, átbeszéltük hogyan fog zajlani a nap, milyen nagyobb blokkokat tartalmaz az alkalom. Majd elkezdődtek a bemutatkozások. Ebben a körben először a szervezet tagjai mondták el a nevüket, mi a szerepük/munkakörük a DIA-ban, továbbá hogyan kapcsolódnak ehhez a projekthez. Miután minden stábtag szót kapott a Google Meeten belül 5-6 fős szobák jöttek létre, ahol az újonnan csatlakozó és a régebbi tagok is bemutatkoztak. Három kérdésre kellett válaszolniuk: Mi az a közeledben lévő tárgy, ami jellemzi a hangulatod? Melyik vitaklubot képviseled? Kivel vitáztál utoljára? Jómagam egy olyan szobába kerültem, ahol 1 már meglévő a Pécsi Élménytár Tanoda vitaklub vezetője volt bent, ők már kezdetektől benne vannak a projektben így hát ez egy erősen kiforrott vitaklub, akik hátrányos helyzetű, alsósoknak rendezik meg a foglalkozásokat. Ezen kívül kettő még megrendezésre, kialakulásra váró képviselő volt bent. Az egyik az Alsószentmártoni Tanoda képviseletében, akik kifejezetten középiskolásoknak szóló vitaklubot fognak szervezni. A másik pedig az ELTE Bolyai Kollégium hallgatója, aki az állandó csütörtök esti programsorozatába illesztené be a vitaklubot.
A kiscsoportos beszélgetések után mindenki visszatért a közös Meetbe és elkezdődött egy már sokkal jobban DIA és a vita fókuszú foglalkozás. A kick-off trénerei átirányítottak mindenkit, egy chatbe beküldött link segítségével, a Jamboard felületére. Egy véleményvonal fogadta a résztvevőket, amin az az állítás volt, hogy: Akkor működik jól egy vitaklub, ha hasonló korosztályú résztvevők vannak benne. A vélemény vonal jobb szélén a nem értek egyet, bal szélén az egyetértek szavak jelentek meg. Egy virtuális cetlire a résztvevők felírták a nevüket, és a véleményük alapján elhelyezték valahol a vonalon. Miután mindenki letette, pár ember önként vagy a felszólításnak eleget téve kifejthette, miért ért vagy nem ért egyet az állítással. Érdekes volt látni, hogyan változnak a vélemények az egyes érvek hallatán ugyanis a vita közben a lehetőség van a saját helyzetet változtatására. Majd következett még egy mondat: Vitázás közben a vezető is elmondhatja a véleményét. Ennek a résznek a végére érve a projektmunkatársak még bemutatták, hogy mi várható ebben az évben. Interjúk, programok, események, Budapesti találkozók. Mind a senior (régebbi vitaklubok), mind a junior (újonnan becsatlakozók) vitaklubosok örültek a meghívásnak, hogy megrendezésre fog kerülni egy nagy közös találkozó, ahol minden vitaklub jelen lehet. Ez az alkalom szakmailag is hasznos lesz, mivel rengeteg dolgot tanulhatnak meg egymástól: az újak a már jól bevált ötleteket és módszertant, a régiek pedig új perspektívát is nyerhetnek az új résztvevők által.
10 perc szünet után már csak a frissen csatlakozó vitaklubtagok/ leendő vezetők folytatták a képzést, mivel a nap célja a vitaklubok megismerését követően, a vitakészségfejlesztési alapok elsajátítása volt. A DIA trénerei közül is csak a közvetlen projektmunkatársak maradtak és vezették tovább az eseményt.. A visszatérő, felpörgető játékhoz, mindenkinek a kezébe kellett vennie egy A/5-ös papírlapot. A kamerákat és mikrofonokat kikapcsolta mindenki, hogy még véletlenül se lessük meg a másikét. A feladat a következő volt: a kezünkbe vett lapot szóbeli instrukciók alapján kellett hajtogatni és tépkedni. Majd mindenki bemutathatta a művét, a kész hópelyhet. A kérdés pedig az volt, hogyan lehet hogy mindenkinek más lett? Erre mindenki tudott válaszolni, kevés volt az információ, nem lehetett visszakérdezni, máshogy tartottam a lapot, vagy szimplán az hogy a beletépés szó alatt mást értek.– Mondták egyesével a résztvevők. A feladat azért kellett hogy megértsük a vita jelentőségét, ami nem más, mint egy eszköz a tisztázásra.
Újabb Jamborard következett, ahol most véleményvonal helyett csak egy kérdés szerepelt: Mire van szükség egy jó vitázáshoz? A már megismert cetlizős módszerrel érkeztek a válaszok: nyitottság, jó tételmondat, érdeklődés, türelem, odafigyelés, bizalom és még sok egyéb remek válasz. Ez adta a kezdő löketet a vitázás megismeréséhez. Egy prezentáció segítségével az alkalom trénerei beavatták a juniorokat a legfontosabb fogalmakba. Mit jelent a közösségi vita, milyen jellemzői vannak? Ezután bemutatták az érvképletet, amit minden vita és érvelés során használni kell, annak érdekében, hogy pontosan tudjunk a tételmondat mellett és ellen érvelni. Ez nem más mint az állítás, magyarázat és bizonyíték alapú érv kialakítása. Minden résztvevő mondott egy érvet ennek alapján, a trénerek pedig segítettek, ha valami nem volt világos vagy kimaradt az egyik rész rávezették őket arra, mi lehet még a hiány ebben a mondatban. Mindenki tudott készíteni legalább egy tökéletes érvet, majd át is tértünk élesbe az érvlabda segítségével. Ebben a játékban labdát kell dobálni, de online formában ez csak nevek mondásával volt megoldható, tehát így ment körbe a szó, és a szólítottnak még azt is meg mondták, hogy a tételmondat ellen vagy mellett hozzon egy érvet. Kettő tételmondat segítségével sajátították el a tudást: Falun élni jobb mint városban, Fontosabb a matematika mint a történelem.
A vitázás és érvelés hosszas gyakorlása után következett a négysarkos vita. Ez annyit jelent hogy a terem, tábla, föld vagy így most online térben a képernyő négy sarkába az egyetértek, inkább egyetértek, inkább nem értek egyet és a nem értek egyet szavak szerepelnek. Itt a tételmondat, ami körül el kellett helyezkedni a Be kellene tiltani az általános iskolában a házi feladatot. Érdekes tapasztalás volt, hogy talán mindenki máshogy vélekedett a témáról, mindenki meghallgatta a másikat, és vagy tudott vele és az érvével azonosulni, vagy pedig pont a teljesen ellenkezőjét tudta rá mondani. A négy sarkos után a két sarkos vita került terítékre, ahol a mondat A közösségi oldalaknak szűrnie kellene az álhíreket volt és az elhelyezkedés után nagy csavar érkezett, mivel a két oldal kicserélődött és az alap véleménye ellen kellett érvelnie mindenkinek.
15 perc szünet után folytattuk a közös munkát. Újra energizáló játékkal indult a rész. A résztvevőknek kérdések hangzottak el és meg kellett tippelniük hányan fognak igennel válaszolni, ujjakkal felmutatni a tippelt számot, majd jelentkezett az, aki igennel válaszolt és így a tippelt számok összevetésre kerültek a tényleges igenek számával. Négy kérdés hangzott el: 1. Lennél a világ teljhatalmú ura? 2. Tudsz evőpácikával enni? 3. Van olyan dolog, amiről nem lehet téged meggyőzni? 4. Szeretsz vitázni? Ezek a kérdések, tippelések, számfelmutatások, válaszok mindenkit nagyon feldobtak. Ezután következett a legnagyobb és talán legkomolyabb, leghasznosabb része az alkalomnak. A kialakulóban lévő kluboknak félévente 2 vitanapot kell tartaniuk és legalább egyszer egy döntéshozót is meg kell hívniuk. A DIA munkatársai egyszer el fog hozzájuk látogatni, mint mentor tanácsokat, segítségeket adva a megfelelő működéshez. A klubok megszervezésének alapadatai után következhetett is a Voxpop, amely egy olyan vitakészségfejlesztő eszköz, melyet a vitaklubok rendelkezésére bocsátunk. Először a 6 érvszörnyet tanulhatták meg, melyik mit is jelent pontosan és példamondatokat is kerestek hozzájuk az összekeveredett halmazból. Miután ez a rész mindenki számára érthetővé vált lejátszottak kettő kört is a Szükség lenne, arra hogy a tanárok beszéljenek a politikáról az iskolában tételmondattal. Használták az akció kártyákat és a jól megtanult érvképletet is. A hajó nem borult fel (a cél az volt, hogy a “mellette” és “ellene” érvek aránya nagyjából kiegyensúlyozott legyen a játék során), de az időkeret sajnos lejárt. Egy gyors egyszavas kört mentünk, hogy kinek milyen szó jut eszébe az elhangzottakról majd a képzés a végéhez ért.
Mindenki rengeteg hasznos és új információval távozott, amiket a saját nézeteik, céljaik alapján beépíthetnek a saját vitaklubjaikba. A vitaklubok szempontjából az alkalmon a legfontosabb új tudás az érvelés és vitázás megtanulása és gyakorlása volt. Azáltal, hogy ilyen sokan vettek részt, a jövőbeli szakmai együttműködéseknek is kezdő löketet nyújthatott a projekt és a szervezők. A hasonló alapítványok, tanodák, közösségi házak vitaklubjainak társulása hatalmas eredményeket tud elérni. Nem csak egy új szakmai közeget találhattak meg, de még egymástól ötleteket, módszereket, helyzetek kezelését is elsajátíthatták. Elhangzott sok olyan gyakorlat is, amit a vitklubok beletudnak építeni a saját foglalkozásaikba. Habár jelenleg nem fenyeget minket egy világjárvány haszos lehetett látniuk azt is milyen jól tud működni online formában is a vitázás.
A bejegyzés szerzője: Németh Zsófia, DIA szakmai gyakornok