Keresés
Close this search box.

Díjat kaptunk…

Örömmel osztjuk meg veletek is a hírt, hogy az Európai Bizottság kitüntette a DIA Szólj bele! Projektjét.

 

 

szbcover.001

 

Évről évre az Európai Ifjúsági Hét alkalmából az Európai Bizottság Oktatásügyi és Kulturális Főigazgatósága díjazza azokat kiemelkedő, fiataloknak szóló kezdeményezéseket, amelyek az Európai Unió ifjúsági programja ( Erasmus+) keretében valósulnak meg.

 

Idén ezt az elismerést a magyarországi projektek közül a DIA által megvalósított Szólj bele! Program nyerte el. 

 

Az immár öt éve megvalósuló kezdeményezés középpontjában a fiatalok vitakultúrájának fejlesztése, valamint a fiatalok és döntéshozók közötti párbeszéd elősegítése áll. Az elmúlt években a Szólj bele! Program keretében összesen 80 iskolai vitaeseményt valósítottunk meg, és több mint 4500 fiatalt vontunk be a döntéshozókkal való érdemi párbeszédbe olyan témákról mint az ifjúsági munkanélküliség, az állampolgári részvétel vagy az iskola szerepe az életre való felkészülésben.

 

Hatalmas sikert jelent számunkra az Európai Bizottság elismerése, és köszönettel tartozunk azoknak az iskoláknak, pedagógusoknak és döntéshozóknak, akik nyitottságukkal, aktív részvételükkel, és munkájukkal   mindezt lehetővé tették.  Külön köszönetet mondunk a projektet öt éve társfinanszírozóként támogató Nyílt Társadalom Intézet Alapítványnak (OSI Youth Initiative).

 

 

 

Örömmel osztjuk meg veletek is a hírt, hogy az Európai Bizottság kitüntette a DIA Szólj bele! Projektjét.

szbcover.001

 

Évről évre az Európai Ifjúsági Hét alkalmából az Európai Bizottság Oktatásügyi és Kulturális Főigazgatósága díjazza azokat kiemelkedő, fiataloknak szóló kezdeményezéseket, amelyek az Európai Unió ifjúsági programja ( Erasmus+) keretében valósulnak meg. 

 

Idén ezt az elismerést a magyarországi projektek közül a DIA által megvalósított Szólj bele! Program nyerte el. 

 

Az immár öt éve megvalósuló kezdeményezés középpontjában a fiatalok vitakultúrájának fejlesztése, valamint a fiatalok és döntéshozók közötti párbeszéd elősegítése áll. Az elmúlt években a Szólj bele! Program keretében összesen 80 iskolai vitaeseményt valósítottunk meg, és több mint 4500 fiatalt vontunk be a döntéshozókkal való érdemi párbeszédbe olyan témákról mint az ifjúsági munkanélküliség, az állampolgári részvétel vagy az iskola szerepe az életre való felkészülésben. 

 

Hatalmas sikert jelent számunkra az Európai Bizottság elismerése, és köszönettel tartozunk azoknak az iskoláknak, pedagógusoknak és döntéshozóknak, akik nyitottságukkal, aktív részvételükkel, és munkájukkal   mindezt lehetővé tették.  Külön köszönetet mondunk a projektet öt éve társfinanzírozóként támogató Nyílt Társadalom Intézet Alapítványnak (OSI Youth Initiative).