Több, mint két hónapja háború (a hivatalos orosz álláspont szerint különleges hadművelet) zajlik a szomszédos Ukrajnában.
A DIA-ban bennünket a háború kitörése, az arról szóló tudósítások, annak gazdasági és társadalmi következményei, valamint a menekülő civilek helyzete mind-mind mélyen megérintett, és beszélgetésre sarkallt. Ezért most ahhoz szeretnénk inspirációt nyújtani, hogy olvassatok, keressetek tényeket, adatokat, és vitázzatok az alábbi tételmondatokról.
Konstruktív vitát kívánunk!
Tételmondatok
Bárkiből lehet vezető.
Ukrajnának csatlakoznia kellene az Európai Unióhoz.
Egy háborúban álló ország miniszterelnöke képes az országát érintő ügyekben hiteles tájékoztatásra.
A sajtónak felelőssége a legfrissebb információk megosztása (pl. percről percre rovatokban).
Az egyén felelőssége a saját médiafogyasztásának szabályozása.
A szomszédos országból érkező menekültek Magyarországi befogadása prioritás a távolabbi nemzetek menekültjeivel szemben.
Egy háborúban álló országban helyénvaló civileknek fegyvereket kiosztani.
Egy felelős pozícióban lévő politikai döntéshozó hibás döntésének következményeit a népének kell viselnie.
10.000 fő feletti követői bázissal rendelkező influenszereknek kötelessége a háborúval kapcsolatos kommunikáció.
A segítség bármilyen formája hasznos.
Fontos, hogy a segítségnyújtást a közösségi média oldalakon is megosszuk.
Egy nemzetközi sportrendezvényen helyénvaló a véleménynyilvánítás politikai szimbólumok formájában.
Egy hadban álló ország civiljeinek kötelességük megvédeni a saját országukat.
Újra kötelezővé kellene tenni a sorkatonaságot.
Az egyéni szólásszabadság fontosabb a társadalmi békénél.
Háború idején a polgári szabadságjogok korlátozhatóak.
A kormányon lévő vezetőknek joguk van cenzúrázni a médiát.
A közösségi médiában beállítható (profilkép)keretek öncélúak, és a társadalom számára nincsen hozzáadott értékük.
Az álhíreket terjesztő médiumokat szankcionálni kell.