2015. március 4-én kollégánk, Takács Viki beszédet mondott ifjúsági szakemberek nemzetközi közönsége előtt a Cafe+ Speak! Listen! elnevezésű rendezvényen az Európa Pontban. Az elhangzottakat alább magyar nyelven olvashatjátok.

 

Gondolkodtatok már azon, milyen lenne az élet viták nélkül? Vajon hogyan festene a világunk, ha az emberek mindig mindenben egyetértenének, még a nehezen eldönthető, ellentmondásos kérdésekben is?

 

Első olvasatra a gondolat kifejezetten vonzónak tűnik. Elvégre lehet, hogy minden sokkal egyszerűbb és hatékonyabb lenne nézeteltérések nélkül, és feszültség-generáló viták híján talán még az emberek is kevésbé frusztráltak és stresszesek lennének.

 

Én mégis azt gondolom, hogy a világ viták nélkül nem csupán valószerűtlen lenne, hanem veszélyes és ártalmas is. Számtalan történelmi és tudományos példa áll rendelkezésünkre bizonyítékként arra, mennyire fontos, hogy a mindennapi életben nyíltan lehessen ellentmondásos kérdésekről vitázni.

 

Hogy mégis miért?

 

Nap mint nap számtalan döntést kell meghoznunk, ezek között vannak csekély jelentőségűek (például, hogy milyen márkájú körömlakkot vegyünk, vagy hová menjünk nyaralni), és vannak fontos kérdések (például, hogy morálisan igazolható-e a halálbüntetés, vagy hogyan számoljuk fel a munkanélküliséget a fiatalok körében, vagy vajon kell-e korlátozni a sajtószabadságot a vallásos emberek érzéseinek védelme érdekében?). Az utóbbi kérdések rengeteg ember életére vannak hatással, ezért jelentősége van annak, hogyan vélekedünk róluk. És mielőtt döntést hoznánk ezekről a kérdésekről, mindenekelőtt ellenőriznünk kell az érveinket és feltevéseinket, amire a legjobb módszer kétségkívül a vita.

 

Nem számít, hogy mennyire vagyunk okosak, hány pontot értünk el az IQ-teszten, hány diplománk van, honnan jövünk, milyen a társadalmi státuszunk, mekkora a hatalmunk – mert tévedhetünk. Egyedül képtelenek lennénk végiggondolni egy vitatott kérdés minden aspektusát. Ezért szükségünk van partnerekre, akik nem értenek egyet velünk. És itt a “partner” kifejezés nagyon fontos: az ellenfeleink egy vitában nem az ellenségeink, hanem a segítőink abban, hogy a vitás ügyekben megtaláljuk a legjobb megoldásokat és válaszokat. Rengeteg hibától és veszélytől kímélhetjük meg magunkat, ha van elég bátorságunk nyílt vitákban résztvenni, és meghallgatni mások érveit.

 

Nem meglepő, hogy ma egyes vállalatok alkalmaznak olyan munkatársakat, akinek az a feladata, hogy ne értsenek egyet. Ami persze nevetségesen hangzik, de a lényege mégis az, hogy legyen valaki, akinek az a felelőssége, hogy megkeresse és végiggondolja a döntésekkel szembeni lehetséges ellenérveket.

 

A Talmudban szerepel egy szabály, amelyet nagyon elgondolkodtatónak tartok. Ez a szabály azt mondja ki, hogy ha a bírák testülete egyhangúlag halálos ítéletet szab ki valakire, akkor az ítéletet nem szabad végrehajtani. Ennek az az üzenete, hogy ha egy nehéz döntéssel egy csoport minden tagja tökéletesen egyetért, vagyis senki nem vette a fáradtságot, hogy felvesse a lehetséges ellenérveket, akkor nagyon nagy esély van arra, hogy tévedünk.

 

 

 

 

Miért mesélem el nektek mindezt, és hogy kapcsolódik ez az egész a strukturált párbeszédhez[1]? Számomra a strukturált párbeszéd a nézőpontok sokszínűségének felfedezéséről szól. Nem csak azt jelenti, hogy az EU döntéshozói megpróbálnak lépéseket tenni annak érdekében, hogy a fiatal generációk jövőjét jobbá tegyék (persze ez is egy fontos szempont), hanem egyúttal azt is szeretnék kideríteni, hogy vajon a fiatalok hogyan látják a jövőt, mire lenne szükségük, milyen javaslataik lennének? Szeretnék megismerni a történet másik oldalát is. Nyitottak a kritikákra és ellenvéleményekre.

 

Mi mindezt felismertük 5 évvel ezelőtt, amikor elindítottuk a legelső strukturált párbeszéd projektünket, mely egyébként a mai napig folytatódik. A Szólj bele! Program keretében lehetőséget teremtünk a fiatalok és döntéshozók közti párbeszédre, konzultációkat szervezünk, összegyűjtjük és eljuttatjuk a fiatalok javaslatait az EU döntéshozóihoz. Vagyis részt veszünk a strukturált párbeszéd megvalósításában.

 

De mégis van ebben egy csavar: mert mielőtt engednénk, hogy a fiatalok találkozzanak a döntéshozókkal, vagy mielőtt arra kérnénk őket, hogy döntsenek egy vitás kérdésben, előbb megtanítjuk őket vitázni. Megtanítjuk őket érvelni, kérdéseket feltenni, ellenérveket megfogalmazni, és tisztelni a másképp gondolkodók álláspontját. Az elmúlt öt évben összesen 80 iskolai vitanapot valósítottunk meg országszerte, amelyeken 4500 fiatal és 360 döntéshozó és szakember vett részt. De ami ennél is fontosabb, hogy ezeken az eseményeken megmutattuk a fiatalok számára, hogy miért fontosak a demokrácia és a valódi vita értékei.

 

Mert bár azok a fiatalok, akikkel a vitanapokon találkoztunk, ma még középiskolások, de 10 vagy 20 év múlva talán ők ülnek majd a döntéshozók székében, és nagyon nem mindegy, hogy akkor képesek lesznek-e majd érdemi vitákban részt venni, és meghallgatni a kritikus hangokat.

 

 

Végül a beszédemet egy Churchill idézettel szeretném zárni:

“A bátorság azt jelenti, hogy kiállunk és beszélünk. De a bátorság azt is jelenti, hogy leülünk és meghallgatjuk a másikat.”

 

 

***

 

 

[1] A strukturált párbeszéd az Európai Unió által életre hívott kezdeményezés, amelynek célja a fiatalok és a döntéshozók közötti párbeszéd elősegítése. A DIA immár öt éve vesz részt a kezdeményezés hazai megvalósításában.

 

 

Takács Viktória

 

 

 

 

Március 4-én a kollégánk, Takács Viki beszédet mondott ifjúsági szakemberek nemzetközi közönsége előtt a Cafe+ Speak! Listen! elnevezésű rendezvényen az Európa Pontban. Az elhangzottakat alább magyar nyelven olvashatjtátok.

 

 

Gondolkodtatok már azon, milyen lenne az élet viták nélkül? Vajon hogyan festene a világunk, ha az emberek mindig mindenben egyetértenének, még a nehezen eldönthető, ellentmondásos kérdésekben is? Első olvasatra a gondolat kifejezetten vonzónak tűnik. Elvégre lehet, hogy minden sokkal egyszerűbb és hatékonyabb lenne nézeteltérések nélkül, és feszültség-generáló viták híján talán még az emberek is kevésbé frusztráltak és stresszesek lennének.

 

Én mégis azt gondolom, hogy a világ viták nélkül nem csupán valószerűtlen lenne, hanem veszélyes és ártalmas is. Számtalan történelmi és tudományos példa áll rendelkezésünkre bizonyítékként arra, mennyire fontos, hogy a mindennapi életben nyíltan lehessen ellemondásos kérdésekről vitázni.

 

Hogy mégis miért?

 

Nap mint nap számtalan döntést kell meghoznunk, ezek között vannak csekély jelentőségűek (például, hogy milyen márkájú körömlakkot vegyünk, vagy hová menjünk nyaralni), és vannak fontos kérdések (például, hogy morálisan igazolható-e a halálbüntetés, vagy hogyan számoljuk fel a munkanélküliséget a fiatalok körében, vagy vajon kell-e korlátozni a sajtószabadságot a vallásos emberek érzéseinek védelme érdekében?). Az utóbbi kérdések rengeteg ember életére vannak hatással, ezért jelentősége van annak, hogyan vélekedünk róluk. És mielőtt döntést hoznánk ezekről a kérdésekről, mindenekelőtt ellenőriznünk kell az érveinket és feltevéseinket, amire a legjobb módszer kétségkívül a vita.

 

Nem számít, hogy mennyire vagyunk okosak, hány pontot értünk el az IQ-teszten, hány diplománk van, honnan jövünk, milyen a társadalmi státuszunk, mekkora a hatalmunk – mert tévedhetünk. Egyedül képtelenek lennénk végiggondolni egy vitatott kérdés minden aspektusát. Ezért szükségünk van partnerekre, akik nem értenek egyet velünk. És itt a “partner” kifejezés nagyon fontos: az ellenfeleink egy vitában nem az ellenségeink, hanem a segítőink abban, hogy a vitás ügyekben megtaláljuk a legjobb megoldásokat és válaszokat. Rengeteg hibától és veszélytől kímélhetjük meg magunkat, ha van elég bátorságunk nyílt vitákban résztvenni, és meghallgatni mások érveit.

 

Nem meglepő, hogy ma egyes vállalatok alkalmaznak olyan munkatársakat, akinek az a feladata, hogy ne értsenek egyet. Ami persze nevetségesen hangzik, de a lényege mégis az, hogy legyen valaki, akinek az a felelőssége, hogy megkeresse és végiggondolja a döntésekkel szembeni lehetséges ellenérveket.

 

A Talmudban szerepel egy szabály, amelyet nagyon elgondolkodtatónak tartok. Ez a szabály azt mondja ki, hogy ha a bírák testülete egyhangúlag halálos ítéletet szab ki valakire, akkor az ítéletet nem szabad végrehajtani. Ennek az az üzenete, hogy ha egy nehéz döntéssel egy csoport minden tagja tökéletesen egyetért, vagyis senki nem vette a fáradtságot, hogy felvesse a lehetséges ellenérveket, akkor nagyon nagy esély van arra, hogy tévedünk.

 

Miért mesélem el nektek mindezt, és hogy kapcsolódik ez az egész a strukturált párbeszédhez[1]? Számomra a strukturált párbeszéd a nézőpontok sokszínűségének felfedezéséről szól. Nem csak azt jelenti, hogy az EU döntéshozói megpróbálnak lépéseket tenni annak érdekében, hogy a fiatal generációk jövőjét jobbá tegyék (persze ez is egy fontos szempont), hanem egyúttal azt is szeretnék kideríteni, hogy vajon a fiatalok hogyan látják a jövőt, mire lenne szükségük, milyen javaslataik lennének? Szeretnék megismerni a történet másik oldalát is. Nyitottak a kritikákra és ellenvéleményekre.

 

Mi mindezt felismertük 5 évvel ezelőtt, amikor elindítottuk a legelső strukturált párbeszéd projektünket, mely egyébként a mai napig folytatódik. A Szólj bele! Program keretében lehetőséget teremtünk a fiatalok és döntéshozók közti párbeszédre, konzultációkat szervezünk, összegyűjtjük és eljuttatjuk a fiatalok javaslatait az EU döntéshozóihoz. Vagyis részt veszünk a strukturált párbeszéd megvalósításában.

 

De mégis van ebben egy csavar: mert mielőtt engednénk, hogy a fiatalok találkozzanak a döntéshozókkal, vagy mielőtt arra kénénk őket, hogy döntsenek egy vitás kérdésben, előbb megtanítjuk őket vitázni. Megtanítjuk őket érvelni, kérdéseket feltenni, ellenérveket megfogalmazni, és tisztelni a másképp gondolkodók álláspontját. Az elmúlt öt évben összesen 80 iskolai vitanapot valósítottunk meg országszerte, amelyeken 4500 fiatal és 360 döntéshozó és szakember vett részt. De ami ennél is fontosabb, hogy ezeken az eseményeken megmutattuk a fiatalok számára, hogy miért fontosak a demokrácia és a valódi vita értékei.

 

Mert bár azok a fiatalok, akikkel a vitanapokon találkoztunk, ma még középiskolások, de 10 vagy 20 év múlva talán ők ülnek majd a döntéshozók székében, és nagyon nem mindegy, hogy akkor képesek lesznek-e majd érdemi vitákban részt venni, és meghallgatni a kritikus hangokat.

 

Végül a beszédemet egy Churchill idézettel szeretném zárni: “A bátorság azt jelenti, hogy kiállunk és beszélünk. De a bátorság azt is jelenti, hogy leülünk és meghallgatjuk a másikat.”

 

[1] A strukturált párbeszéd az Európai Unió által életre hívott kezdeményezés, amelynek célja a fiatalok és a döntéshozók közötti párbeszéd elősegítése. A DIA immár öt éve vesz részt a kezdeményezés hazai megvalósításában.