Keresés
Close this search box.

Ablak magamra

Segítsd a munkánkat egy IKSZ-szel kapcsolatos kérdéssor kitöltésével vagy továbbosztásával, mert szeretnénk, hogy a diákok számára élményszerű legyen ez a fajta tanulás is!

 

 

A DIA-ban azért dolgozunk, hogy a tanulás olyan élményt jelentsen a mindennapokban, amit a diákok még sok év múltán is szívesen idéznek fel.

 

Az Iskolai Közösségi Szolgálatra (IKSZ) is úgy tekintünk, mint egy tanulási térre, ahol a diákok sokat tanulhatnak magukról és másokról, miközben beleláthatnak különféle szervezetek működésébe, alakul a saját pályaorientációjuk és jövőképük úgy, hogy közben társadalmilag hasznos tevékenységet végeznek.

 

Nem mindegy persze, hogy hogyan találkoznak ezekkel a szervezetekkel, milyen folyamatban vesznek részt és hogy hogyan dolgozzák fel a tanulságokat.

 

Tudjuk azonban, hogy ez nagyon ritkán történik meg, éppen ezért készítettünk egy kérdéssort, hogy ilyen formában támogassuk a diákok tanulási folyamatát. Szeretnénk, ha a kitöltés révén a diákok néhány lépésben végig tudnák gondolni egy-egy közösségi szolgálatos élményük tanulságait.

 

 

Jelenleg még csak a kérdéssor tesztelése zajlik, hogy a továbbiakban a visszajelzéseket beépítve tökéletesíthessük.

 

Ezért most arra kérünk, ha tudod, oszd meg ezt a linket olyan középiskolás diákkal, akiről tudod, hogy már végzett ilyen tevékenységet.

 

A válaszokat összegezzük, és az ezek mentén módosított kérdéssort is megosztjuk majd veletek.

 

 

Köszönjük!