A vita tanításában bevett gyakorlat, hogy a diákok kipróbálják, milyen egy olyan álláspontot képviselni, ami különbözik a saját véleményüktől. Ez egy nem könnyű helyzet, aminek azonban jelentős fejlesztő hatása is lehet. Varga Péter írása

A strukturált párbeszéd, a vita módszereit naponta használom pedagógusi munkám során. Egyre inkább meggyőződésem, hogy a vita módszertanának iskolai alkalmazása a reflektív gondolkodás kialakításának egyik eszköze. Kezdő nyelvfejlesztőként pedig azt tapasztalom, hogy a reflektív gondolkodás kialakítása a beszédfejlesztés egyik alapja. Célom, hogy a vita módszereinek segítségével egy kifejezetten beszédfejlesztésre alkalmas módszert alkossak, amely a logopédiai szakfoglalkozások mellett (és nem helyett) eredményesen használható. Az a szituáció, amit a vitahelyzet létrehoz, erős érzelmi hatást gyakorol a résztvevőre, és konkrét állásfoglalásra készteti.

A résztvevő megszólítottnak érzi magát, úgy tapasztalja, hogy végre egy téma, ami nem neki, hanem róla szól. Kibillen a komfortzónájából, ami ösztönösen reflektálásra készteti. Reményem szerint ez a nyitott állapot az, amelyben elkezdődhet a fejlesztés maga.

Az elmúlt időszakban 14-16 éves diákok kommunikációs attitűdjeit vizsgáltam. A kérdőívem arra kereste a választ, hogy önmagukat milyen beszélőnek tartják. Ötven kérdés válaszai alapján határozták meg önmagukat (pl. félénk, nyitott, visszahúzódó, hangos, stb.) A harmincöt diák közül 14-en érezték magukat kifejezetten jó beszélőknek. 15 diáknál változatosan jelentkezett a túl hangos, arrogáns, félénk, visszahúzódó jelző, de nagyrészük így is jó beszélőnek tartotta magát. A többi 7 diák valamilyen szempontból nagyon rossz beszélőnek tartotta megát (csendes, túl halk, félénk, stb.). Akadtak olyanok is, akiket túlzott csendességük, határozatlanságuk, konkrét vagy vélt beszédhibájuk alapján már korábban is külön figyelemmel kísértem.

Miután rálátásom nyílt arra, hogy milyennek látják a diákok magukat, két, egyenként 90 perces vitaeseményt állítottam össze kísérletem alapjául. Ezek között sok olyan ismert játék és feladat volt, amit az olvasók biztosan jól ismernek, ezért csak azt emelem ki, hogy az eltérő álláspontba helyezkedő vitázókat (a négysarkos vitát át-meg átdolgozva) gyakran az ellenkező álláspont képviseletére kértem. Elég sokszor tettem ezt, ezért nagyon nem örültek nekem. A vita után azonban arról beszélgettünk, hogy milyen érzés volt az ellenkező oldalra állni.

 Azt tapasztaltam, hogy a diákok ebben a beszélgetésben önmagukra kétféleképpen reflektáltak:

1. dühösek voltak, hogy jól átgondolt, biztosnak hitt érveiket a „kukába” kell dobniuk,
2. új kihívásnak érezték, és szívesen ötleteltek.

 Az a néhány diák, akit különös figyelemmel kísértem, feloldódott, noha félénken, de folyékonyan beszélt az álláspontjának megváltoztatása miatt érzett nehézségeiről.

Ezek a diákok miközben önmagukra reflektáltak önmagukról beszéltek. Ez egy gyakorló vitázó, vitaszervező számára nem újdonság. Egy beszédfejlesztőnek azonban kiváló terep, hiszen a módszer elemei a visszamaradt zavarok, a beszédsebesség, az artikulációs nehézségek, a hangképzési rendellenességek, a hangsúlyozási problémák vagy a kifejezésbeli nehézségek, a stressz, a nyomás miatt kialakult megakadás javítására nagyon is alkalmasnak tűnnek a tizenévesek körében. Vizsgálatom kimeneti méréséből még nem tudok pontos adatokat arról, hogy mennyire változott a diákok önmaguk – kommunikációval kapcsolatos- megítélése. Azt azonban mérések nélkül is látom, hogy a strukturált vita az alábbi módon segítheti a beszédfejlesztést:

• koncentrálttá teszi a beszélőt,
• lassítja a beszédtempót,
• „kényszeríti” az artikulációt,
• oldja a stresszt (mert biztonságos környezetet teremt),
• folyékonnyá teszi a beszédet.

A reflektálás egy rendkívül felelősségteljes mozzanat és csak úgy valósulhat meg, ha a problémás helyzet érzelmi hatást gyakorol az egyénre. Ha a vita menetében megváltoztatjuk a résztvevők álláspontját, támogatókat ellenzők oldalára, vagy az ellenzőket támogatók oldalára állítjuk, reflektálási helyzetet teremtünk. A vitában résztvevő, adott esetben a beszédhibával rendelkező beszélő, saját ellenvéleményével fog vitázni. Úgy teszi ezt, hogy önmaga előző véleményének képviselője egy másik ember. A beszélők akaratlanul is felülírják, javítják egymást, hiszen az eltérő vélemény egyben a sajátjuk is. Ez a furcsa helyzet teremt lehetőséget arra, hogy a beszélők önmagukra (hangosan) reflektáljanak. Teljes biztonságban tehetik, hiszen mindvégig összeköti őket a problémás helyzet.

A már említett beszédhibákon túl, az esetleges hangsúlyeltolódásoknak, a beszéd monotonitásának, a szótagok elnyelésének vagy az artikulációs hibáknak a javítása természetesen a tanár koncentrált figyelmével valósítható meg. De ha előfordul, hogy a diákok egymást is javítják, akkor már nem csak a problémás helyzet, hanem valami más is összeköti őket: a közös ügy.

Varga Péter, Miskolc

A reflektív gondolkodással kapcsolatban az alábbi szerzőknél találtam fontos információkat:

 

John Dewey szerint nem az a fontos, hogy a gyermek ismereteket halmozzon fel, hanem hogy kifejlessze képességeit. Dewey szerint az indítja el a reflektív gondolkodást, hogy zavar támad az addigi „jól bevált” gondolkodási sémák, a jól berögzült vélemények körében: http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/10.01.html.

 

Donald A. Schön, amerikai gondolkodó a reflektálást egy olyan kísérletként értelmezi, amelyben a reflektáló személy és a problémás szituáció között lehetővé válik a párbeszéd: http://www.bpk.nyme.hu/fileadmin/dokumentumok/bpfk/Segedletek/2009-2010-1/TengerdiAntal/Esetmegbeszeles/KelemenGabor_Reflektiv_Gondolkodas.pdf.

 

Hunya Márta szerint a reflexióra, azaz megfigyelésre, elemzésre és értékelésre való képesség a pedagógiai professzió alapköve: http://www.ofi.hu/publikacio/reflektiv-pedagogus-reflektiv-gyakorlat.

 

Szivák Judit a reflektív gondolkodást kifejezetten a tanárképzés elemeként vizsgálja, de például a vitát már ő is alkalmazható módszernek találja: http://tehetseg.hu/sites/default/files/04_kotet_net.pdf.

 A vita tanításában bevett gyakorlat, hogy a diákok kipróbálják, milyen egy olyan álláspontot képviselni, ami különbözik a saját véleményüktől. Ez egy nem könnyű helyzet, aminek azonban jelentős fejlesztő hatása is lehet. Varga Péter írása

 

A strukturált párbeszéd, a vita módszereit naponta használom pedagógusi munkám során. Egyre inkább meggyőződésem, hogy a vita módszertanának iskolai alkalmazása a reflektív gondolkodás kialakításának egyik eszköze. Kezdő nyelvfejlesztőként pedig azt tapasztalom, hogy a reflektív gondolkodás kialakítása a beszédfejlesztés egyik alapja. Célom, hogy a vita módszereinek segítségével egy kifejezetten beszédfejlesztésre alkalmas módszert alkossak, amely a logopédiai szakfoglalkozások mellett (és nem helyett) eredményesen használható. Az a szituáció, amit a vitahelyzet létrehoz, erős érzelmi hatást gyakorol a résztvevőre, és konkrét állásfoglalásra készteti.

 

A résztvevő megszólítottnak érzi magát, úgy tapasztalja, hogy végre egy téma, ami nem neki, hanem róla szól. Kibillen a komfortzónájából, ami ösztönösen reflektálásra készteti. Reményem szerint ez a nyitott állapot az, amelyben elkezdődhet a fejlesztés maga.

 

 

Az elmúlt időszakban 14-16 éves diákok kommunikációs attitűdjeit vizsgáltam. A kérdőívem arra kereste a választ, hogy önmagukat milyen beszélőnek tartják. Ötven kérdés válaszai alapján határozták meg önmagukat (pl. félénk, nyitott, visszahúzódó, hangos, stb.) A harmincöt diák közül 14-en érezték magukat kifejezetten jó beszélőknek. 15 diáknál változatosan jelentkezett a túl hangos, arrogáns, félénk, visszahúzódó jelző, de nagyrészük így is jó beszélőnek tartotta magát. A többi 7 diák valamilyen szempontból nagyon rossz beszélőnek tartotta megát (csendes, túl halk, félénk, stb.). Akadtak olyanok is, akiket túlzott csendességük, határozatlanságuk, konkrét vagy vélt beszédhibájuk alapján már korábban is külön figyelemmel kísértem.

 

Miután rálátásom nyílt arra, hogy milyennek látják a diákok magukat, két, egyenként 90 perces vitaeseményt állítottam össze kísérletem alapjául. Ezek között sok olyan ismert játék és feladat volt, amit az olvasók biztosan jól ismernek, ezért csak azt emelem ki, hogy az eltérő álláspontba helyezkedő vitázókat (a négysarkos vitát át-meg átdolgozva) gyakran az ellenkező álláspont képviseletére kértem. Elég sokszor tettem ezt, ezért nagyon nem örültek nekem. A vita után azonban arról beszélgettünk, hogy milyen érzés volt az ellenkező oldalra állni.

 

 

 Azt tapasztaltam, hogy a diákok ebben a beszélgetésben önmagukra kétféleképpen reflektáltak:

 

1. dühösek voltak, hogy jól átgondolt, biztosnak hitt érveiket a „kukába” kell dobniuk,
2. új kihívásnak érezték, és szívesen ötleteltek.

 Az a néhány diák, akit különös figyelemmel kísértem, feloldódott, noha félénken, de folyékonyan beszélt az álláspontjának megváltoztatása miatt érzett nehézségeiről.

 

Ezek a diákok miközben önmagukra reflektáltak önmagukról beszéltek. Ez egy gyakorló vitázó, vitaszervező számára nem újdonság. Egy beszédfejlesztőnek azonban kiváló terep, hiszen a módszer elemei a visszamaradt zavarok, a beszédsebesség, az artikulációs nehézségek, a hangképzési rendellenességek, a hangsúlyozási problémák vagy a kifejezésbeli nehézségek, a stressz, a nyomás miatt kialakult megakadás javítására nagyon is alkalmasnak tűnnek a tizenévesek körében. Vizsgálatom kimeneti méréséből még nem tudok pontos adatokat arról, hogy mennyire változott a diákok önmaguk – kommunikációval kapcsolatos- megítélése. Azt azonban mérések nélkül is látom, hogy a strukturált vita az alábbi módon segítheti a beszédfejlesztést:

 

• koncentrálttá teszi a beszélőt,
• lassítja a beszédtempót,
• „kényszeríti” az artikulációt,
• oldja a stresszt (mert biztonságos környezetet teremt),
• folyékonnyá teszi a beszédet.

 

A reflektálás egy rendkívül felelősségteljes mozzanat és csak úgy valósulhat meg, ha a problémás helyzet érzelmi hatást gyakorol az egyénre. Ha a vita menetében megváltoztatjuk a résztvevők álláspontját, támogatókat ellenzők oldalára, vagy az ellenzőket támogatók oldalára állítjuk, reflektálási helyzetet teremtünk. A vitában résztvevő, adott esetben a beszédhibával rendelkező beszélő, saját ellenvéleményével fog vitázni. Úgy teszi ezt, hogy önmaga előző véleményének képviselője egy másik ember. A beszélők akaratlanul is felülírják, javítják egymást, hiszen az eltérő vélemény egyben a sajátjuk is. Ez a furcsa helyzet teremt lehetőséget arra, hogy a beszélők önmagukra (hangosan) reflektáljanak. Teljes biztonságban tehetik, hiszen mindvégig összeköti őket a problémás helyzet.

 

 

A már említett beszédhibákon túl, az esetleges hangsúlyeltolódásoknak, a beszéd monotonitásának, a szótagok elnyelésének vagy az artikulációs hibáknak a javítása természetesen a tanár koncentrált figyelmével valósítható meg. De ha előfordul, hogy a diákok egymást is javítják, akkor már nem csak a problémás helyzet, hanem valami más is összeköti őket: a közös ügy.

 

Varga Péter, Miskolc

 

 

 

 

A reflektív gondolkodással kapcsolatban az alábbi szerzőknél találtam fontos információkat:

 

John Dewey szerint nem az a fontos, hogy a gyermek ismereteket halmozzon fel, hanem hogy kifejlessze képességeit. Dewey szerint az indítja el a reflektív gondolkodást, hogy zavar támad az addigi „jól bevált” gondolkodási sémák, a jól berögzült vélemények körében: http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/10.01.html.

 

Donald A. Schön, amerikai gondolkodó a reflektálást egy olyan kísérletként értelmezi, amelyben a reflektáló személy és a problémás szituáció között lehetővé válik a párbeszéd: http://www.bpk.nyme.hu/fileadmin/dokumentumok/bpfk/Segedletek/2009-2010-1/TengerdiAntal/Esetmegbeszeles/KelemenGabor_Reflektiv_Gondolkodas.pdf.

 

Hunya Márta szerint a reflexióra, azaz megfigyelésre, elemzésre és értékelésre való képesség a pedagógiai professzió alapköve: http://www.ofi.hu/publikacio/reflektiv-pedagogus-reflektiv-gyakorlat.

 

Szivák Judit a reflektív gondolkodást kifejezetten a tanárképzés elemeként vizsgálja, de például a vitát már ő is alkalmazható módszernek találja: http://tehetseg.hu/sites/default/files/04_kotet_net.pdf.