A DIA és a “norvég-ügy” feketén, fehéren
#Háztáji 2014.11.17

A Norvég Civil Támogatási Alap elleni eljárás részeként minket is vizsgálat tárgyává tett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, és bekérték a három éve lezárult Rólunk van szó! projekt, valamint a jelenleg is megvalósuló Demokráciája Iskolája projekt dokumentumait. 

Bár a vizsgálatok jogi alapját vitattuk, a kért dokumentumokat a KEHI munkatársainak rendelkezésére bocsátottuk. Részben azért, mert hiszünk a civil szervezetek átláthatóságának fontosságában. És nem utolsó sorban: nem szerettük volna veszélybe sodorni a szervezet működését. 

Az eljárás lezárult, ennek ellenére DIA-t érintő eredményéről hivatalos tájékoztatást nem kaptunk. Mégis szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik ebben az időszakban mellettünk álltak, és szolidaritást vállaltak a „norvég-ügyben” érintett szervezetekkel. Mi hiszünk abban, hogy Magyarországnak szüksége van professzionálisan működő, a társadalmi ügyek előmozdításáért, a közösségi problémák megoldásáért dolgozó civil szervezetekre és szakemberekre. Hálásak vagyunk mindazok bizalmáért, akik velünk vagy más szervezetekkel együttműködve aktívan részt vesznek ebben.

A sajtóban megjelent vádakat illetően semmiképp sem szeretnénk magyarázkodni, mert azt reméljük, hogy mindazok, akik ismernek minket, együtt dolgoztak velünk vagy részt vettek programjainkban, tisztában vannak az eredményeinkkel, és azokkal az értékekkel, amelyek mellett eddig is kiálltunk.

Végezetül pedig álljon itt egy rövid infografika a KEHI által kifogásolt két projektről – az eredményeink feketén, fehéren. 

 

DIA és norvég_Fotor