A DIA-ban önkénteseket keresünk, ezért hoztunk három hosszabb, személyes történetet és öt fontos gondolatot arról, milyen is ez az életérzés. Nevezzük nevén: az önkéntesség.

Önkénteskedni összetett érzés. Többnyire nagyon felemelő, de van, hogy a mélységeket is megtapasztalja az ember. Elsőre lehet, nem hangzik jó üzletnek, hogy önzetlenül adod az idődet, az energiádat, ott vagy, teszed a dolgod, de ha egy szívednek fontos ügyben, feladatban veszel részt, biztosan gazdagabban térsz haza.

Közhelynek tűnik, de annyit vehetsz ki a képzeletbeli kalapból, ami az önkéntességed tetejére kerül, amennyit beleteszel. Így te szabályozod, hogy s mint szeretnéd alakítani. A DIA most önkénteseket keres, JELENTKEZZ te is! Ha még haboznál, megpróbálunk meggyőzni…

Vujovits Juli projektkoordinátorunk, trénerünk és társasjáték-specialistánk is önkéntesként kezdett a DIA-ban. Elmeséli, milyen volt ez az időszak:

„20 évesen kerültem a DIA-hoz önkéntesként. Az egyetem első hetében egy tanárom közölte velünk, hogy ezeknek a társadalomtudományi szakoknak önmagában nincs sok hasznuk, így mindenki igyekezzen gyakorlati tapasztalatot szerezni. Riadt elsősként gyorsan el is kezdtem nézelődni és pont szembejött velem a DIA önkéntes felhívása. Nem igazán tudtam, hogy mit jelent az, hogy civil szervezet, és arról sem tudtam semmit, hogy mihez kezdek majd magammal az egyetem után, de izgalmasnak tűnt a dolog, így jelentkeztem.

Egy nagyon kedves és jól szervezett önkéntes csapatba kerültem, ahol nem csak papírmunka volt a feladatom, hanem készíthettem szakértőkkel interjút és írhattam a blogra, elutazhattam vidéki tréningekre segíteni és inspiráló embereket ismerhettem meg.

Rengeteget tanultam abból, hogy profi trénerek munkáját figyeltem, és amikor jeleztem, hogy szívesen kipróbálnám magam ebben a szerepben, egyre több képzésen tarthattam részeket, ami nagyon izgalmas volt.

Teltek az évek (és ugyan kétszer fél évet külföldön töltöttem közben), de mindig folytatni akartam a munkát a szervezetnél, mert folyamatosan tanultam valami újat: részt vettem gyerektáborokban, játékokat és foglalkozásokat találtunk ki, kiadványt szerkesztettünk. Végül munkatársként kezdtem el itt dolgozni és oktatási projektek koordináltam.

A DIA-ban töltött idő miatt hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az egyetemi évek után is a non-profit szektorban szeretnék dolgozni jó ügyekért, így nagyon hálás vagyok, hogy 8 évvel ezelőtt megtaláltam azt a bizonyos önkéntes felhívást, ami elindított ezen az úton.”

Deli Csenge kommunikációs vezetőnk is először önkéntes volt a DIA-nál, aztán szép lassan lépegetett előre. Nem áll messze tőle az önkénteskedés világa, már több helyen kipróbálta magát.

„Életem első önkéntes élménye az érettségi megszerzése után a 2017-es budapesti vizes világbajnoksághoz kötődik. Nap mint nap rengeteg impulzus ért, ami nagyon fárasztó volt, de mindig feltöltődve értem haza a szállásomra. Egy olajozottan működő csapat munkájába láthattam bele, és válhattam részesévé a világbajnokság idején. Már akkor is érdekelt a kommunikációs irány, a média világa, így ebben a csapatban megtaláltam a számításaimat. Az eredményeket fénymásoltam, majd szaladtam velük Gundel Takács Gáborhoz, irányítottam a sportolókat az interjúk között, a sajtótájékoztatóra érkezőket fogadtam.

Elképesztő energiák vettek körül, pörgés volt, de a csoportvezetők folyamatosan odafigyeltek ránk. Az önkéntes csapat olyan összetartó volt, hogy teljesen ismeretlenekből néhányan a mai napig beszélünk néha egy-két szót.

A második nagy önkéntes tapasztalásom a Margó Irodalmi Fesztiválon történt, ahova aztán még egyszer visszatértem (többször csak azért nem, mert mindig volt már akkorra programom). Kapcsolódás emberekkel, másoknak segítés – pont ilyesmire volt szükségem a vizsgaidőszak közepén. Itt is volt egy szuper vezetőnk, klassz csapat kovácsolódott össze már az első fesztiváli napon is.

Úgy gondolom, a segítőszándék, a kedvesség és a tenni akarás jó ismérvei egy önkéntesnek. Fontos lehet a jó kommunikációs készség is, és nyilván ésszerű, hogy beleférjen az életébe a vállalt feladat, de az a tapasztalatom, hogy az önkéntes közösség nagyon megértő és megoldásfókuszú.

Szóval ilyen előfeltevésekkel vágtam neki a DIA-s önkéntességnek is, amikor üresnek és céltalannak éreztem az egyetemi monotonitást. Talán az mindent elmond, hogy lassan három éve vagyok munkatárs. A DIA megtöltötte értelemmel és színekkel a szürke hétköznapjaimat.”

Korenyák Szofi projektvezetőnknek, trénerünknek, önkéntes-koordinátorunknak is van mesélnivalója:

„Több, mint 10 éve vagyok önkéntes egy olyan szervezetnél, akik hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak Budapesten. Eleinte én magam is belefolytam a gyerekprogramok tartásába, de aztán egészen gyorsan kikristályosodott bennem, hogy nekem ez az egyéb szociális munka mellett – amit akkoriban végeztem – sok volt. Így lett az én szerepem a különféle tréningek, esetmegbeszélők, felkészítések tartása a gyerekekhez kijáró önkéntesek számára.

Olykor foglalkoztat a nemet mondás kérdése… Így kompenzálásként mindig, mikor arra gondolok, milyen előnyei lehetnek annak, ha valaki – jelen esetben én – bizonyos helyzetekben mégsem tud nemet mondani, számtalan önkéntességemhez kapcsolható példa jut eszembe.

Egyértelmű, hogy a rengeteg tanulás (akár szakmai, akár magamról történő tanulásról legyen szó), a tudások specializálódása (trénerségbe való beletanulás, kompetenciahatárok meghúzása, megfelelő légkör kialakításának felelőssége), és a közösséghez való tartozás mind-mind csak hozzám adtak az elmúlt években.

Még mindig szeretem ezt csinálni, mert sokat kapok általa.”

Ha Juli, Csenge és Szofi nem volt elég meggyőző, jöjjön öt inspiráló gondolat híres emberektől arról, miért van szükség önkéntességre.

„Az önkéntesség a demokrácia végső gyakorlata. A választásokon évente egyszer szavazol, de ha önkénteskedsz, mindennap szavazol arról, hogy milyen közösségben szeretnél élni.” – ismeretlen szerző