A megoldáskeresés mindig a megfigyeléssel és a kérdésfeltevéssel kezdődik. Vagyis minden azon múlik, mit veszünk észre a világból. És mit nem…

 

 

 

Próbáljuk ki ezt egy gyakorlattal! Nézzük meg alaposan a fenti fotót. Milyen részleteket figyelünk meg rajta? Kik lehetnek a fotón látható emberek? Merre tartanak? Mi a történetük?

 

A tapasztalat az, hogy amíg csak a képen látottak szigorú leírására törekszünk (A képen egy férfi látható szürke rövidujjú pólóban, mögötte egy nő fölfelé néz. A férfi a jobb oldalon a telefonját nyomkodja.), nagy valószínűséggel hasonló konkrétumokat említ minden megfigyelő. Amikor azonban arról kezdünk el beszélni, hogy a fotón egy túristacsoport látható, vagy a jobb oldali férfi éppen üzenetet kapott a főnökétől – vagyis amikor a látottakat megpróbáljuk összeállítani egy történetté – a feltételezéseinkre hagyatkozunk. Ilyenkor az előzetes tapasztalatainkat, tudásunkat, hiedelmeinket aktivizáljuk, amelyek segítenek kiegészíteni azokat a részleteket, amiről nincsen valódi információnk.

 

Erre a képességünkre nagy szükségünk van, hiszen megkönnyítik mindennapjainkat: gyorsabban tudunk működni, hatékonyabban hozunk döntéseket. Egy-egy helyzetben nem lehetünk tisztában minden információval, így a hiányzó puzzle-darabokat az előzetes tapasztalataink, világnézetünk alapján az agyunk kiegészíti egy egész képpé. Csakhogy ezek a feltevések félrevezetők is lehetnek. Bár szükségünk van rájuk az életben való eligazodáshoz, előfordulhat, hogy éppen akadályoznak minket az előrehaladásban: a megértésben, a felfedezésben, az innovációban, valami új létrehozásában.

 

„Vak” csillagászok

 

Naivan azt gondolnánk, hogy a tudósok munkáját meghatározó szigorú megfigyelési és mérési szabályok megakadályozzák, hogy az előzetes szubjektív feltevések befolyásolják a végeredményt. Csakhogy számos példa bizonyítja ennek az ellenkezőjét. Amikor a megfigyeléseinket az előzetes elméleteink fényében vizsgáljuk (amelyektől nem szeretünk egykönnyen megválni), hajlamosak vagyunk torzítani akár a bizonyítékokat is a már nehezen kivívott bizonyosság védelme érdekében.

 

A 15. századi asztronómusok munkáját meghatározta a katolicizmus világképe, amelynek világos elképzelése volt arról, hogy az univerzumnak hogyan kell működnie. A tudományos kutatások olyan felfedezésekre korlátozódtak, amelyek ezt az elképzelést alátámasztották. Így történhetett, hogy amíg Kopernikusz elő nem állt a heloicentrikus világkép ötletével, a kezdeti ellenállást majd belenyugvást követő ötven évben az asztronómusok kezdtek olyan égi jelenségeket felfedezni, amelyeket korábban nem: egyes bolygók eltűntek, mások megjelentek. Olyan megfigyeléseket írtak le, amelyeket Kínában már 500 évvel korábban rögzítettek. Kínában és Párizsban az asztronómusok ugyanazt az égboltot nézték. A nyugati tudósok nem voltak kevésbé jó szakemberek, mint a keletiek. Nem szándékosan hamisították meg a látottakat: egyszerűen nem vették észre. Mert megkötötte őket egy elmélet, amelyet egyszerűen nem kérdőjeleztek meg. (a történet forrása: Kathryn Schulz: Tévedhetsz, HVG Könyvek, 2013, 155. o.)

 

Az ember számára, akinek kalapács van a kezében, minden szögnek látszik

 

Amikor egy problémáról, ügyről, helyzetről már vannak biztosnak hitt ismereteink, azok eleve meghatározzák, hogyan viszonyulunk a problémához, hogyan teszünk fel kérdéseket, és milyen megoldási lehetőségek között kezdünk el keresgélni. Ez a „tudás átka”, amely hatékonnyá tesz minket, de egyúttal megfoszt a kísérletezéstől és az új tapasztalatoktól.

 

Ezt a felismerést próbáljuk tanítani fiatalok és pedagógusok számára a Speak Smart Programban is. A DIA ősszel indult új projektjében a fiatalok arról tanulnak, hogyan találhatnak innovatív és kreatív megoldásokat helyi problémákra. Az egyik legnagyobb kihívás, amellyel szembesülnek, hogy túl kell lépniük a magától értetődőnek hitt válaszokon, képesnek kell lenniük nézőpontot váltani, új szemmel ránézni egy problémára, és nem ragadhatnak le a rutinszerű megoldásoknál. Hogyan tudjuk ebben támogatni a fiatalokat?

 

1. Tudatosítsuk a saját előfeltevéseinket! Attól mert mi azt gondoljuk, hogy egy problémára nem lehet megoldást találni, egyáltalán nem biztos, hogy ezt a fiatalok is így látják. Könnyen lehet, hogy épp olyan vakfoltjaink vannak, mint a 15. századi nyugati csillagászoknak.

 

2. Keressük az ellentmondásokat! Ne csak azokat a tényeket és információkat gyűjtsük, amik alátámasztják az előfeltevéseinket. Tudatosan kell törekednünk arra, hogy észrevegyük azokat az információkat, amelyek ellentmondanak a mi tapasztalatainknak és előítéleteinknek. Várjuk el ugyanezt a diákoktól is, és jutalmazzuk, amikor valaki olyan felismerést tett, amely ellentétben van azzal, amit eddig gondolt.

 

3. Ismerjük el a tévedéseket, mint tanulási eredményeket. Tévedni sokak számára egyet jelent annak bizonyossá válásával, hogy buták vagyunk. Valójában a tévedés felismerése azt jelenti, hogy tudunk gondolkodni, ami – lássuk be -, nagy megkönnyebbülés:)

 

 

Mikó Gábor, Takács Viktória

 

 

 

 

A megoldáskeresés mindig a megfigyeléssel és a kérdésfeltevéssel kezdődik. Vagyis minden azon múlik, mit veszünk észre a világból. És mit nem…

 

 

 

Próbáljuk ki ezt egy gyakorlattal! Nézzük meg alaposan a fenti fotót. Milyen részleteket figyelünk meg rajta? Kik lehetnek a fotón látható emberek? Merre tartanak? Mi a történetük?  

 

A tapasztalat az, hogy amíg csak a képen látottak szigorú leírására törekszünk (A képen egy férfi látható szürke rövidujjú pólóban, mögötte egy nő fölfelé néz. A férfi a jobb oldalon a telefonját nyomkodja.), nagy valószínűséggel hasonló konkrétumokat említ minden megfigyelő. Amikor azonban arról kezdünk el beszélni, hogy a fotón egy túristacsoport látható, vagy a jobb oldali férfi éppen üzenetet kapott a főnökétől – vagyis amikor a látottakat megpróbáljuk összeállítani egy történetté – a feltételezéseinkre hagyatkozunk. Ilyenkor az előzetes tapasztalatainkat, tudásunkat, hiedelmeinket aktivizáljuk, amelyek segítenek kiegészíteni azokat a részleteket, amiről nincsen valódi információnk.

 

Erre a képességünkre nagy szükségünk van, hiszen megkönnyítik mindennapjainkat: gyorsabban tudunk működni, hatékonyabban hozunk döntéseket. Egy-egy helyzetben nem lehetünk tisztában minden információval, így a hiányzó puzzle-darabokat az előzetes tapasztalataink, világnézetünk alapján az agyunk kiegészíti egy egész képpé. Csakhogy ezek a feltevések félrevezetők is lehetnek. Bár szükségünk van rájuk az életben való eligazodáshoz, előfordulhat, hogy éppen akadályoznak minket az előrehaladásban: a megértésben, a felfedezésben, az innovációban, valami új létrehozásában. 

 

„Vak” csillagászok

 

Naivan azt gondolnánk, hogy a tudósok munkáját meghatározó szigorú megfigyelési és mérési szabályok megakadályozzák, hogy az előzetes szubjektív feltevések befolyásolják a végeredményt. Csakhogy számos példa bizonyítja ennek az ellenkezőjét. Amikor a megfigyeléseinket az előzetes elméleteink fényében vizsgáljuk (amelyektől nem szeretünk egykönnyen megválni), hajlamosak vagyunk torzítani akár a bizonyítékokat is a már nehezen kivívott bizonyosság védelme érdekében. 

 

A 15. századi asztronómusok munkáját meghatározta a katolicizmus világképe, amelynek világos elképzelése volt arról, hogy az univerzumnak hogyan kell működnie. A tudományos kutatások olyan felfedezésekre korlátozódtak, amelyek ezt az elképzelést alátámasztották. Így történhetett, hogy amíg Kopernikusz elő nem állt a heloicentrikus világkép ötletével, a kezdeti ellenállást majd belenyugvást követő ötven évben az asztronómusok kezdtek olyan égi jelenségeket felfedezni, amelyeket korábban nem: egyes bolygók eltűntek, mások megjelentek. Olyan megfigyeléseket írtak le, amelyeket Kínában már 500 évvel korábban rögzítettek. Kínában és Párizsban az asztronómusok ugyanazt az égboltot nézték. A nyugati tudósok nem voltak kevésbé jó szakemberek, mint a keletiek. Nem szándékosan hamisították meg a látottakat: egyszerűen nem vették észre. Mert megkötötte őket egy elmélet, amelyet egyszerűen nem kérdőjeleztek meg. (a történet forrása: Kathryn Schulz: Tévedhetsz, HVG Könyvek, 2013, 155. o.)

 

Az ember számára, akinek kalapács van a kezében, minden szögnek látszik

 

Amikor egy problémáról, ügyről, helyzetről már vannak biztosnak hitt ismereteink, azok eleve meghatározzák, hogyan viszonyulunk a problémához, hogyan teszünk fel kérdéseket, és milyen megoldási lehetőségek között kezdünk el keresgélni. Ez a „tudás átka”, amely hatékonnyá tesz minket, de egyúttal megfoszt a kísérletezéstől és az új tapasztalatoktól. 

 

Ezt a felismerést próbáljuk tanítani fiatalok és pedagógusok számára a Speak Smart Programban is. A DIA ősszel indult új projektjében a fiatalok arról tanulnak, hogyan találhatnak innovatív és kreatív megoldásokat helyi problémákra. Az egyik legnagyobb kihívás, amellyel szembesülnek, hogy túl kell lépniük a magától értetődőnek hitt válaszokon, képesnek kell lenniük nézőpontot váltani, új szemmel ránézni egy problémára, és nem ragadhatnak le a rutinszerű megoldásoknál. Hogyan tudjuk ebben támogatni a fiatalokat?

 

1. Tudatosítsuk a saját előfeltevéseinket! Attól mert mi azt gondoljuk, hogy egy problémára nem lehet megoldást találni, egyáltalán nem biztos, hogy ezt a fiatalok is így látják. Könnyen lehet, hogy épp olyan vakfoltjaink vannak, mint a 15. századi nyugati csillagászoknak. 

 

2. Keressük az ellentmondásokat! Ne csak azokat a tényeket és információkat gyűjtsük, amik alátámasztják az előfeltevéseinket. Tudatosan kell törekednünk arra, hogy észrevegyük azokat az információkat, amelyek ellentmondanak a mi tapasztalatainknak és előítéleteinknek. Várjuk el ugyanezt a diákoktól is, és jutalmazzuk, amikor valaki olyan felismerést tett, amely ellentétben van azzal, amit eddig gondolt.

 

3. Ismerjük el a tévedéseket, mint tanulási eredményeket. Tévedni sokak számára egyet jelent annak bizonyossá válásával, hogy buták vagyunk. Valójában a tévedés felismerése azt jelenti, hogy tudunk gondolkodni, ami – lássuk be -, nagy megkönnyebbülés:)

 

Mikó Gábor, Takács Viktória